Gólyafészek

 

 

 

 



Gólyafészek a nagyok szemével

A véleményem a gólyatáborról elég pozitív, mivel olyan csoportba kerültem, ahol nem ismertem sok embert, és nagyon sok új barátot szereztem aznap. Szerintem tök jó osztályközösségünk lett. A tanárok is kedvesek voltak, a programok is tetszettek, mert csapatépítők voltak és izgalmas volt megcsinálni őket.
Kéri Panna, 9.A

Nekem igazából tetszett a gólyanap, bár igaz, hogy eleinte annyira nem vártam, mert nem tudtam, mire számítsak, vagy, hogy az osztályközösségünk milyen lesz, de teljesen pozitívan csalódtam. Nagyon tetszettek a programok, és szerintem egy igazán összetartó osztály leszünk, ráadásul a tanárok is jófejek, és megértik, hogy ez az egész iskola-, illetve osztályváltás milyen nehéz tud lenni.
Czukor Bianka, 9.A

 

Gólyafészek a kicsik szemével

Reggel 9-kor gyülekeztünk és regisztráltunk az udvaron, megkaptuk a „kajajegyeket”. Utána az osztályban megismerkedtünk az új osztályfőnökünkkel, és készítettünk egy smile-t, amibe az érzéseinket kellett belerajzolni. Ceruza formájú papírokra felírtuk a nevünket, és ezekkel díszítettük ki az új osztályunk egyik falát. Három csapatra osztottak minket, és a nagyobb gimisek segítségével, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, feladatokat kellett megoldanunk. Többek között elkészítettük az osztályzászlónkat és indulónkat, a kezünk lenyomatával pedig egy hatalmas képet nyomdáztunk az alagsorban. Kvízkérdésekre válaszoltunk, megtanultuk a gimidalt, az angoltanárok is külön vetélkedőt állítottak össze nekünk, tojás- és állatfelismerő versenyen is részt vettünk. Az egyik legjobb az volt, amikor lufikra felírtuk a félelmeinket az új iskolával kapcsolatban, ezt rákötöttük a bokánkra és szét kellett taposnunk. Szerencsére néhányunknak be is vált, hiszen azóta jobban megy a matek és a nyelvtan, és még egyest sem kaptunk.
Nyertünk két labdát az osztálynak, egy foci- és egy kosárlabdát.
Azért volt jó ez a nap, vagyis ez a hét óra, mert megismerkedtünk az osztálytársainkkal és a tanárainkkal, mindenki nagyon kedves volt, jó volt az ebéd a Siciliában (gyümölcsleves, rántotthús rizzsel és káposztasalátával). Sok élménnyel gazdagodtunk, miközben jó programokon vettünk részt, és jól szórakoztunk. Jobb volt ezzel kezdeni a tanévet, mintha csak tanítás alatt láttuk volna egymást először. Úgy jöhettünk hétfőn iskolába, hogy nem volt annyira ismeretlen a hely és a társaság.

5.N: Martinka Petra, Simon Kata, Esküdt Csepke, Almási Anna Anikó,
Mészáros Georgina, Hajda Hanna, Nagy Fruzsina