Grenzenlos

 

 

 

 

Szeptember 30-án és október 1-jén a 9.N, a 10.A és a 11.N osztály néhány diákjának lehetősége nyílt részt venni a Goethe-Institut „Grenzenlos“ elnevezésű projektjében. A projekt keretén belül 3 iskola, egy algériai, egy német és a mi gimnáziumunk forgathatott egy közös filmet, aminek célja a három különböző nemzetiség megismerése. Az iskolák egy szervezőn keresztül kommunikáltak egymással. A film egyik felében a diákok a másik iskoláktól kapott kérdésekre válaszolnak, valamint felteszik a saját kérdéseiket a másik két iskola tanulóinak. A film második felében az általunk készített kisfilmek lesznek láthatók. Ezt a két főfeladatot oldottuk meg a két napban.


Az első napon először is megismerkedtünk a két német hölggyel, akik a projekt segítői voltak és országról országra járva segítettek a diákoknak a film felvételében. Tulajdonképpen már az első beszélgetésünk után mindenki megkedvelte őket, mert igazán kedvesek és közvetlenek voltak. Elsősorban beszélgettek, ismerkedtek velünk majd két csoportba osztva minket megfelelő helyet keresve felvettük az algériai fiataloknak szánt kérdéseinket valamint néhány, Németországgal kapcsolatos kérdésre a válaszainkat. Ezt olvasva lehet, hogy unalmasnak tűnik, de egyáltalán nem volt az, mert a kamerát, a csapót és a mikrofont is mi kezeltük. Mondanom sem kell, hogy rendkívül jó hangulatot teremtett ez a folyamat. Miután ezzel végeztünk, megnéztünk egy videót a perspektívák használatáról.

Személy szerint ezt nagyon hasznosnak találtam, mert manapság szinte mindenki használja az okostelefon kameráját vagy a fényképezőgépet, de nagyrészt mégsem tudjuk, hogyan kezeljük a perspektívákat. A videó megbeszélése után témák szerint csapatokba rendeződtünk és a látott perspektívákat használva rövid kis felvételeket készítettünk. Ez rendkívül hasznos volt, mert tényleg kipróbálhattuk magunkat a gyakorlatban is. Ezután megnéztük a csapatok által készített videókat és meg is beszéltük a látottakat. Majd elkezdtünk készülni a következő nap feladatára, ami a saját, általunk készített film felvétele volt. Ezen a napon annyit tehettünk, hogy két csoportba osztódtunk és megvitattuk a filmünk témáját, kivitelezését.


A második nap két csapatba álltunk össze. Az egyik csoport a hobbikról készített kisfilmet, a másik pedig a magyarországi németekről, illetve Magyarországról. Én csak az előbbiről tudok beszélni, mert én is velük voltam. Nagyon izgalmas volt az egész film elkészítése, igaz, az elején még nehezen értettük meg magunkat a németekkel, de a nap végére már jókat beszélgettünk velük. Az egész folyamatban az tetszett nagyon, hogy nekünk kellett a kamerát és a mikrofont kezelnünk.


A film alapkoncepciója az volt, hogy egy osztályteremben beszélgetünk a hétvégénkről, amikor valaki megemlíti a hobbiját. Erre reagál valaki a saját hobbijával, ezek után pedig mindenki lázba jön a témától és mesélni kezd róla.
Én nagyon élveztem ezt a két napot és egy remek lehetőség volt arra, hogy fejlesszük/gyakoroljuk a német tudásunkat. Ha jönne még egy ilyen esély, miszerint német nyelven forgathatunk egy kisfilmet, azonnal belemennék.

Juhász Szabina és Pápai Dorottya 9.n

A dombóvári diákok által készített filmek, valamint a projektben részt vevő három iskola diákjainak rövid kérdései és válaszai az alábbi linkeken tekinthetők meg:

https://www.dropbox.com/sh/d0dzcua4grno6mq/AABj6Tpi8t6-9yXeNicWwj7-a/GR%201-%20Ungarn/Dombovar?dl=0&preview=Ungarndeutsche+vimeo.mov&subfolder_nav_tracking=1

https://www.dropbox.com/sh/d0dzcua4grno6mq/AABj6Tpi8t6-9yXeNicWwj7-a/GR%201-%20Ungarn/Dombovar?dl=0&preview=Unsere+Hobbies+vimeo.mov&subfolder_nav_tracking=1

https://www.dropbox.com/sh/d0dzcua4grno6mq/AAC-MJB8nCExOjMDjcTULOZXa/GR%201-%20Ungarn?dl=0&preview=GR+1+Fragen+Antworten+vimeo.mov&subfolder_nav_tracking=1

Az egész projekt során készült alkotások pedig az alábbi linken láthatók:

https://www.dropbox.com/sh/d0dzcua4grno6mq/AAAomBm5W7qJTAc_MEbH2H_Ga?dl=0