Példaképem a padtársam: Tóth Lenke

 


  

 

 

 

Rovatunkban olyan diákokat szólítunk meg, akik valami miatt sokunk számára példaképek lehetnek. Tóth Lenke (8.n) sportban való lelkes kitartása, valamint iskolai eredményei miatt is azok közé a tanulók közé tartozik, akikre érdemes odafigyelnünk. Lenke szívesen vesz részt tanulmányi versenyeken is, leginkább csapatban, ebből is látszik, hogy igazi csapatjátékos, gyakran áll a társaság középpontjában.

Mennyire játszik fontos szerepet az életedben a sport?
Mivel olyan családban nőttem fel, ahol mindenki sportol, így természetes volt, hogy én is választok egy sportágat. Eleinte úsztam, de hamar áttértem az atlétikára. Ezen belül a futásban tudok legjobban teljesíteni, különösen az akadályfutásban. Hosszú sérülésem miatt majdnem két évig nem edzhettem, és nem is versenyezhettem, eközben kipróbáltam több sportot is, így lett a lovaglás és lovasíjászat a nagy szenvedélyem. Idén januárban kezdtem újra a futást, az egészet elölről. Szeptemberre körülbelül sikerült behoznom a többieket. Akadályfutásban idén tudtam először országos versenyen indulni. Három versenyen vettem részt, és mindegyiken nyerni tudtam.

Hogyan tudod az edzéseket beilleszteni a napirendedbe? Hogyan sikerül emellett még az iskolában is jól teljesítened?
Az edzésekkel együtt sokkal rendezettebb a napirendem, e nélkül nagyon szétszórt lennék. Így ezt nagyon előnyösnek tartom. A tanulás ugyanúgy belefér a mindennapi edzés mellett az időmbe, mint bárki másnak, aki nem sportol.

Mik a terveid a jövőre nézve: előtted álló versenyek, közelgő megmérettetés, továbbtanulás?
A közelgő legnagyobb megmérettetések a mezei liga fordulói lesznek. Itt általában 3000m a táv. A jövőben erdőmérnöki pályán szeretnék továbbtanulni.

Hogyan mutatnád be magad röviden? Szerinted mik a legfontosabb információk rólad?
A legfontosabb információk rólam, hogy nagyon szeretek futni, utazni és túrázni. Szeretem az állatokat. Régen zongoráztam, most gitározom. Kedvenc tantárgyaim a földrajz, biológia. Érdekel a magyar történelem, az egyik kedvenc hobbim is ehhez kapcsolódik, a lovasíjászat.

Melyik a három legjobb tulajdonságod?
A három legjobb tulajdonságom a sportban a versenyszellem, a kitartás és a lelkesedés.

Hova jártál általános iskolába?
Általános iskolába a Dombóvári József Attila Általános iskolába jártam.

Tanulmányi téren milyen eredményedre vagy a legbüszkébb?
Tanulmányi téren a Bolyai anyanyelvi országos 6. helyünkre vagyok a legbüszkébb, amit nagyon tehetséges csapattársaimmal szereztünk.

Maximalista vagy? Fontosak számodra az eredmények?
Nem vagyok maximalista, de nagyon fontosak az eredmények számomra.

Mit tartasz a legnagyobb eredményednek a sportban?
A legnagyobb eredményem a serdülő korosztályban 1500m-es akadályfutásban országos bajnoki cím.

Dokumentálod az eredményeidet? Írsz naplót, blogot stb.?
Az eredményeimet nem dokumentálom, nem írok róla naplót.

Van példaképed?
Van példaképem, és ő a nővérem, Tóth Lili Anna, aki hatalmas kitartással, keményen küzd az újabb és újabb szép eredményekért, sok magyar csúcsot tartva, ő is akadályfutó.

Szabó Kendra Lara, 8.N