Játsszunk irodalmat!

 

 

        
   

 

 

Egyik év eleji feladat volt a 9.N-ben, hogy írjanak a diákok házi feladatként egy akrosztikonos verset a nevükre. Az akrosztikon olyan névrejtéses vers, melyben a versszakok vagy sorok kezdőbetűit összeolvasva egy nevet kapunk. Az egyik diák túl nehéznek találta a feladatot, ezért egy rövid szót választott helyette:

 

Akrosztikon a porszívócső-készülékről

Porszívócsőként az élet egész könnyű lehet,
Otthon van ő mindenhol, csak csinálni kell helyet,
Rendesen végzi a munkáját, bár semmit sem kap érte,
Szerényen éldegél a szoba sarkában évről-évre.
Íróasztal alatt is szokták tartani,
Véletlenül azonban így belerúghat valaki.
Órák hosszat egyedül szokott szegényke lenni,
Csak a macska képes közös dolgokban részt venni.
Ő így legtöbbször sajnos csak egymagában maradt,
Közben szerencsétlennek a szíve majd meghasad.
Éjszaka a legrosszabb, mert senki nem takarja be,
Szó szerint szívás az egész élete.
Ügyelni kéne a porszívócsövek boldogságára,
Leginkább azoknak, kiknek eleve kicsi az ára.
Én szerintem ezzel minden megoldódna,
Könnyen meg is szűnne a legtöbb katasztrófa.

Szücs Levente, 9.N