Filmajánló

 

 

 

 

Demóna

A napokban érkezett a mozikba a Demóna második része, és úgy gondoltam, hogy nincs is jobb hangolódás, mint feleleveníteni a film első részét.


Mind ismerjük Demónát, a Csipkerózsika történet főgonoszát. Én személy szerint minden mesének a Disney változatát részesítem előnyben. A Disney mesék meghatározó szerepet töltöttek be a gyerekkoromban. Ha szomorú voltam 101 Kiskutyát néztem, ha beteg voltam, akkor az Oroszlánkirály volt a soros. Vicces, de szinte minden állapotomhoz tartozott egy mese, amiket a mai napig imádok! Kislányként sokakhoz hasonlóan nekem is az volt az álmom, hogy hercegnő legyek. (Mondanom sem kell, eddig semmi ilyesmi nem történt.) És erre természetesen a legendás Disney hercegnők inspiráltak. A legnagyobb kedvencem Csipkerózsika volt, szóval nagyon örültem, mikor az ő történetét alapul véve elkészítették ezt a filmet.


Ma már teljesen máshogy látom ezeket a történelmet író meséket. Most már nem Aladdin, Mulan, Hamupipőke vagy Simba boldog befejezéséért nézem őket, hanem az igazi, kegyetlen gonoszok miatt. Némely karakter hihetetlenül magával tud ragadni! Maga Demóna is közéjük tartozik. 


Na de térjünk is rá a 2014-es filmre. Igazából a címből kiderül, hogy ennek a történetnek a gonosz tündér a főszereplője, akit Angelina Jolie formál meg a filmvásznon. A film az 1959-es Csipkerózsikát veszi alapul, azonban teljesen más szemszögből. A megszokott főszereplőnk nem Auróra – persze ő is szerepel a filmben ábrándos szemeivel és hosszú, szőke hajával, de csak mellékszereplőként, Elle Fanning képében, a fókusz most Demónán és a hercegnő apján, valamint a köztük zajló harcon van. Az új Csipkerózsika történetben megismerjük Múriát, a tündérföldet, ahol békében élnek a mesebeli lények, amíg az emberek be nem akarják tenni oda a lábukat. Amikor azonban ez megtörténik, minden összeomlik; Demóna, az egykor jóságos tündér megkeseredik, amikor rájön, hogy az emberfiú, aki szerelmes volt, nem is szereti igazán, csak a becsvágy hajtja. A fiúból végül király lesz, amit Demóna megcsonkításával ér el, aki ezután összetörik, és felveszi a meséből jól ismert kegyetlen főgonosz szerepet. Ezután az eredeti történethez hasonlóan a gonosz tündér hívatlanul beállít a királyi udvarba, és megátkozza a kis Csipkerózsikát. Az ezt követő események szinte mind megegyeznek a mesével, de ezeket most Demóna szemszögéből láthatjuk, ami teljesen más képet mutat a karakteréről.


A film nagyon jól bemutatja Demóna vívódásait, hogy minden akarata ellenére megszereti Aurórát, és a végén mindent megtesz, hogy megvédje saját átkától. Demóna karaktere ezt mind élvezhetővé teszi humorával és varázslataival.
Ez a film őszintén megfogott engem. Olyan üzenetet közvetített felém, ami elgondolkodtató és reális. Megmutatta, hogy nem feltétlenül az a szeretet győz le mindent, amit a legtöbb mesében vagy filmben feldolgoznak. Nem kell a boldog befejezéshez herceg fehér lovon! Mert a szeretetnek sok fajtája van. Összességében nagyon tetszett a film a kisgyerek és a mostani énemnek egyaránt. Kíváncsian várom az érző szívű „gonosz” történetének folytatását.


Juhász Szabina, 9.N

1