Ismét gólya-nappal indult a 2020/2021-es tanév a dombóvári gimnáziumban

Ismét gólya-nappal indult a 2020/2021-es tanév a dombóvári gimnáziumban

A korábbi évek hagyományai alapján ismét a leendő ötödikesek és kilencedikesek számára szervezett játékos, szórakoztató nappal indult el a tanév programsorozata a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumban. A Gyarmati Gyöngyi intézményvezető-helyettes által koordinált rendezvény során a diákok különböző állomásokon teljesítettek játékos, kreatív vagy épp gondolkodtató feladatokat. A szabadulószobából való eredményes kijutáshoz a diákok logikai és együttműködő készségére volt szükség. Az idegen nyelvi ismereteiket a Kahoot program segítségével eleveníthették fel.  Irodalmi jártasságukról játékos formában adhattak számot. Hétköznapi fizikai kísérletekkel igazolhatták, hogy minden fizika. A biológiai állomáson bebizonyíthatták, hogy mennyire járatosak a fűszernövények, a háztartásban használt anyagok, valamint a madárfészkek ismeretében. Sportban való ügyességüket a gyakorlati feladatokon túl egy sporttörténeti kérdéssorban is megmutathatták. A gimnázium legújabb közösségei egyedi osztályzászlókat készítettek, majd valamennyi gólya kézlenyomatát őrző mandalát festettek. A rendhagyó nap alkalmat adott az egymással és a leendő tanárokkal való megismerkedésre, amit az új osztályfőnökökkel – Bertáné Bozsér Bernadett, dr. Szóka Bernadett, Király Gyuláné – töltött közösségépítő foglalkozás alapozott meg. A fárasztó, de vidám nap zárásaként a diákok együtt énekelték el Kerekesné Bauer Márta tanárnő irányításával a Republic együttes egyik nagyszerű nótáját.