Kik a mai hősök?

2012 | Szerző: Szenyéri Viktória 8.n

 

 


         A hős szót talán úgy tudnánk definiálni, hogy egy olyan férfi vagy nő, aki valamiféle káprázatos és fantasztikus tettet hajtott végre. Az ilyen személyek nagyon fontosak a hétköznapi emberek életében, hiszen a hősök példaként állnak előttük. A magyar nép történetében is számtalan ilyen személyt találunk, akiket az idő múlásával sem feledtünk el, s még ma is büszkén emlegetjük őket.
         De vajon léteznek-e ma hősök? Kik ők? S hol találjuk őket?
1Az utóbbi hónapokban a televíziók fő híre volt Stohl András balesete, és a körülötte zajló események: a színész elítélése, börtönbe kerülése, majd pár hónap múltán a szabadulása.
Talán ő lenne a XXI. század hőse? Az embereknek ezt a példát kellene követniük?
         A választ maga a színész adta meg, hiszen elmondta, nem szeretné, ha tettét példának tekintenék, inkább egy meggondolatlan esetként kellene felfogni, aminek a következményeivel számolnia kellett.
         Véleményem szerint az embereknek nem kellene elkövetniük azt, amit Stohl András is megtett, hanem inkább okolniuk kellene a történtekből. A színész hozott egy felelőtlen döntést, s ezért került börtönbe, de ebből a kilátástalannak tűnő helyzetből képes volt felállni, s most próbálja helyrehozni hibáit, szeretne újra tiszta lappal indulni. Szerintem ez a példamutató magatartás a kiemelendő az ő történetében.
         De ha nem a színész a mai világunk hőse, akkor ki? A válasz egyszerű; csak szét kell nézni, s megtalálni ezeket az embereket. Példaként tekinthetünk például azokra, akik minden nap emberéleteket mentenek meg, hősök azok az afrikai gyerekek, akik minden nap az életükért küzdenek, s talán még mi is hősök vagyunk, mert a magunk apró akadályait képesek vagyunk legyőzni.

Szenyéri Viktória 8.n