Programdús diákhét

      

        

 

Programdús diákhét

         Március 26-án, hétfőn vette kezdetét iskolánkban a programokban bővelkedő diákhét, ami egyben zenehét is volt. Az órák közti szünetekben változatos zeneszámok szórakoztatták a diákokat. Március 27-én, kedden délután került megrendezésre a műveltségi vetélkedő, melyen kilenc csapat mérte össze tudását. Először írásbeli kérdésekre kellett válaszokat találni a versenyzőknek, majd ezt követően került sor a szóbeli fordulókra. Itt három-három együttes versenyzett egyszerre a tudomány szerteágazó világából származó, Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr által összeállított kérdések alapján. Az írásbeli és a szóbeli fordulók eredményei alapján három csapat jutott a döntőig, ahol fej fej melletti küzdelemben végül a Szabó Helga, Farkas Eszter, Nagy Rebeka összeállítású, 12. b osztályos tanulókból álló Boldog fókák elnevezésű együttes győzedelmeskedett. A második helyet széles körű tudásuk alapján a 12.n osztályos fiúk JuvBarMil nevű csapata szerezte meg Iván Károly, Kalenics Huba, Szakál István összeállításban. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Várfalvi Ágnes (12.b) és Farkas Dávid (11.e) alkotta kétfős csapat, a Bogarak állhattak fel. A műveltségi vetélkedőről senki nem távozott üres kézzel, a legügyesebb diákok sütemény jutalomban részesültek, a többi résztvevő, és a közönség soraiból azok, akik jól válaszoltak, csokoládét kaptak.
         Március 28-án, szerdán délután a gimnázium vendége volt az iskola öregdiákja, Dr. Havasi János újságíró. Erről a programról külön írásban szólunk (Jó ha nálad van a kamera)
         A diákhét programjában március 29-én, csütörtökön délután a sporté volt a főszerep. 15.30 órakor vette kezdetét a tanár-diák labdarúgó mérkőzés, melyen a gimnazista tanulók végig uralták a játékot, így végül a pedagógusoknak nagyon hízelgő döntetlen, 2:2-es eredmény született. A délután folyamán került sor a tanár-diák női röplabda meccsre is. A tanárnők tisztesen helytálltak, de a döntő többségben röplabdásokból felálló végzős hallgatók ellen kevés esélyük volt, így a mérkőzés a diákok sikerével ért véget. A csütörtöki napon került sor a diákigazgató megválasztására is. A szavazás nagyon szoros eredményt hozott. Czétány Péter 12.b osztályos tanuló 178 szavazattal lett az év diákigazgatója. A 12.a osztályba járó Keller Dávid 169 vokssal a második helyet szerezte meg, míg Szakál István 12.n osztályos diák 143 szavazatot kapott. Az év tanára címet hetedszerre nyerte meg Erdélyi Tamás tanár úr. 
         Március 30-án, pénteken került sor a diáknapra, amely 8 órakor a diákigazgató, Czétány Péter bevonulásával vette kezdetét. Ezt követően került lebonyolításra az Illyés Tor-Túra elnevezésű, osztályok közötti diáknapi vetélkedő. A forgószínpad szerűen megrendezésre kerülő vetélkedő állomásai változatos, szórakoztató, a tudásra, az ügyességre és a talpraesettségre apelláló feladatokat tartalmaztak. A résztvevőknek a kinti helyszíneken a zord időjárással is dacolniuk kellett.
         Az eredményhirdetésre április 2-án, hétfőn került sor. A felsőbb évesek versenyében az első három helyezett osztály, a 10.n, a 12.b és a 12.n, valamint az alsóbb évesek versenyét megnyerő 5.n osztály torta jutalomban részesült.

         Április 2-án délután, a diákhét programjának zárásaként Dr. Pytel József fül-orr-gégész professzor, egyetemi tanár, a gimnáziumunk öregdiákja tartott előadást Híres emberek betegségei címmel. Az érdekfeszítő, interaktív előadáson az iskolai könyvtárban összegyűlt nagyszámú hallgatóság megtudhatta, hogy milyen betegségben szenvedett Babits Mihály, Puccini, III. Frigyes és Beethoven. A professzor úr arra is kitért, hogy az orvostudomány mai tudása alapján mindegyikük életét meg tudnák hosszabbítani.