"Jó, ha nálad van a kamera"

Vendégünk volt Dr. Havasi János

2012 | Szerző: Szenyéri Viktória 8.n

 


1         A diákhét keretein belül március 28-án iskolánkba látogatott, s előadást tartott Dr. Havasi János újságíró, a gimnázium egykori diákja.
2         Vendégünk így jellemezte a gimnáziumi éveket: „Életem legmeghatározóbb négy évét töltöttem itt”. Majd egy-két diákkori emléket osztott meg a könyvtárban összegyűlt hallgatósággal. Ezután arról mesélt, hogyan váltott pályát, miként lett a jogászból zsurnaliszta. Valamint beszélt arról, milyen volt haditudósítóként dolgozni, mit érzett, amikor egymagában közvetített a háború sújtotta Boszniából. Ezen kívül említést tett a már eddig megjelent, s egymástól nagyon különböző témájú könyveiről.
Dr. Havasi János jelenleg az MTVA-nál dolgozik újságíróként, fontos szerepet vállal a csatorna Sírjaik hol domborulnak? című műsorában, továbbá a Háborús Keresőszolgálat munkájában. Ezért több videót is megtekinthetett a közönség olyan emberekről, akik a műsor segítségével találták meg a XX. század háborúi folyamán meghalt hozzátartozóik sírhelyét.
3Az előadásában szó volt továbbá arról, hogy ma egy fiatal pályakezdőnek milyen esélyei vannak az újságíróként való elhelyezkedésre. Ezek a bölcsességek és a tapasztalatok különösképpen érdekelték a hallgatóságot, hiszen sok végzős diák is megtekintette az előadást.
Havasi János a beszélgetés végén az utolsó feltett kérdésre, miszerint milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki újságíró szeretne lenni, azt válaszolta: „Kíváncsiság, kitartás, vágy, bátorság, elkötelezettség.”

Szenyéri Viktória 8.n