Kutatóiskola lettünk

December 02, 2011

      Kutatóiskola lettünk

      Iskolánkban, az Illyés Gyula Gimnáziumban Kör-Te Suli néven környezet- és természetismereti szakkör indult ebben az évben. A természettudományok iránt érdeklődő diákoknak itt lehetőségük van arra, hogy terepgyakorlatok, felmérések, labormunkák, kísérletek során jobban megismerjék a természetet, és saját tapasztalatokra épülő ismeretanyagot szerezzenek. A szakkör vezetője, Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő a tanév elején a szakkör éves programjával kutatóiskolai címre pályázott. November közepén kapta meg iskolánk az értesítést a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról, hogy „A víz szerepe és jelentősége a Kapos völgyében Dombóvár és környékén” című pályamunkával első díjat nyert iskolánk.
      A november 18-ai szegedi ünnepélyes díjátadóra a szakkör képviselőiként mi is elkísértük Erika nénit, az iskola megálmodóját. A kora reggeli indulást követően, hosszú utazás után érkeztünk meg Szegedre. A program kezdete előtt még lehetőségünk volt körülnézni az egyetemen, így betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé. Ezt követően egyetemi professzorok különböző kutatási területeket érintő érdekes előadásait hallgattuk meg, majd állófogadáson vettünk részt, ahol mindenféle finomsággal vendégeltek meg minket. Utána következett a díjátadó, ami mindannyiunk számára izgalmat és meglepetést tartogatott. Boldogan és büszkén figyeltük, ahogy tanárnőnk átveszi az első díjat. Az elismerés feljogosítja a Kör-Te Sulit a Kutatóiskola cím használatára, valamint kutatásainkhoz, kirándulásainkhoz anyagi támogatást is biztosít. A díjkiosztót követően nagy érdeklődéssel hallgattuk meg néhány tavalyi kutatóiskola előadását, tudva, hogy jövőre nekünk kell majd beszámolnunk eredményeinkről. A kellemes délutáni napsütésben városnéző sétát tettünk a belvárosban. Majd egy jó hangulatú süteményezés után jókedvűen, sikerélményekben gazdagon indultunk haza. Köszönjük tanárnőnknek áldozatos munkáját!

Vörös Annamária 9.n