„Eddig sikerült megtartanom az egyensúlyt”

December 01, 2011 | Author: Pintér Kata

      Bauer Ákos iskolánk végzős diákja. A tanulás mellett az ugrókötelezést is nagyon komolyan veszi, többszörös országos és diákolimpiai bajnok. A soron következő legfontosabb megmérettetései az érettségi és a floridai kötélugró világbajnokság lesznek.

  • Mióta ugrókötelezel?

Körülbelül 11 éve, első osztályos koromban kezdtem el.

  • Honnan jött az ötlet, hogy ugrókötelezz?

Focival kezdtem még régen, azonban ez nem igazán bizonyult az én sportomnak, ezért váltottam ugrókötelezésre, amit azóta is nagyon szeretek.

  • Milyen eredményeket értél el eddig?

Többszörös országos és diákolimpiai bajnok vagyok. A 2008-as Európa-bajnokságon a 12. helyet szereztem meg, 2010-ben az angliai világbajnokságon a 24. lettem. Tavaly a Belgiumban megrendezett Európa-bajnokságon összetettben 10., szabadon választott kategóriában 4. helyen végeztem. A 2011-es Csapat Európa-bajnokságon gyorsasági versenyszámban elsők lettünk, összetettben a negyedikek.

  • Melyikre vagy a legbüszkébb?

Az idei EB címemre, illetve a tavalyi belgiumi negyedik helyre, mert nagyon sokat dolgoztunk érte.

  • Mennyit edzel hetente?

Hetente 3 alkalommal 2 órát. Ez nagyon megerőltető tud lenni.

  • Versenyek előtt emelkedik az edzések száma?

Ha hazai versenyről van szó, akkor nem igazán. De a nemzetközi megmérettetés esetében akár heti 10 alkalomra is emelkedhet az edzéseim száma.

  • Hol, kinél edzel?

A József Attila ÁMK kötélugró csapatánál.

  • Hogyan kell elképzelni egy ugróköteles edzést?

Bemelegítünk, majd erőnlétfejlesztő és akrobatikus gyakorlatokat végzünk. Összeállítjuk a versenyekre a gyakorlatokat, és ez alapján betanuljuk a különböző mozdulatsorokat.

  • Melyik verseny lesz a következő állomás?

A következő jövő nyáron lesz Floridában, de előtte még egy válogatáson is túl kell esnem.

  • Össze tudod egyeztetni a sportot és a tanulást?

Az edzések nagyon sok időmet elveszik, de eddig sikerült megtartanom az egyensúlyt. Idén azonban nehezebb a feladat, hiszen itt az érettségi.

  • Meddig szeretnéd ezt a sportot űzni?

Ameddig időm engedi. Szeretnék további sikereket elérni.

  • Mi ennek a sportágnak a „csúcsa”?

A világbajnoki, illetve az EB cím.

  • Szerinted megbecsült sportág ma Magyarországon az ugrókötél?

Nem nagyon, kevés figyelmet kap. Pedig szerintem egy hazai EB-t közvetíthetnének a tévében, lenne rá érdeklődés. Az idei EB-t interneten közvetítették, és volt olyan, amikor hatezer ember nézte a versenyt.

  • Ez a sport nagyon igénybe veszi a testet. Érzed ezt magadon?

Igen, ez a sport mindent alaposan átmozgat. Főleg a derekamon érzem ezt.

  • Idén végzel a gimiben. Merre szeretnél tovább tanulni?

A későbbiekben is a sporttal szeretnék foglalkozni, a budapesti vagy az egri testnevelési főiskolára szeretnék bejutni.

                                                                                                             Pintér Kata 8.n