Tanulás a tanulókért

December 02, 2011

      A Tanulás a tanulókért elnevezésű TÁMOP-3.1.5-09/A/2 2009-0050 számú pályázat keretében iskolánk három pedagógusa vesz részt továbbképzésen. Őket kértük, hogy meséljenek tanulmányaikról.

            Bosnyák Gyöngyi tanárnő:
      A pályázat keretében az elmúlt tanévben kezdtem tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen, pedagógus szakvizsga képzésén. Ezen a szakon a tanulmányi idő két év, melyből az első évben pedagógiai jellegű tantárgyakat hallgattunk, kiegészítve, felelevenítve hajdani tanárképzős ismereteinket. A második évben a választott szakiránynak megfelelő dolgokat tanulunk, én a kémia szakirányt választottam, ennek megfelelően a kémia különböző részterületeiről hallgatok tárgyakat.
A pályázatnak több előnyös vonása is van számomra. Napjainkban meglehetősen nehéz önerőből finanszírozni egy-egy tanfolyamot, továbbképzést, így számomra nagy segítség, hogy ez a pályázat a tandíj mellett az utazási költségeket, és a szakkönyvek árát is visszatéríti. Emellett csak fele óraszámban kell tanítanom, így több időm marad az egyetemi tanulmányokra, vizsgákra készülésre, vizsgadolgozatok megírására, könyvtárazásra, anyaggyűjtésre.

            Kocsis Imre tanár úr:
      A múlt tanévben kezdtem a PTE Természettudományi Karán az informatika tanár részismereti képzésben 8 kredit megszerzését, ami az előtanulmányaim alapján még szükséges volt ahhoz, hogy felvételizhessek a 2011/12. tanévben az informatika tanár mesterképzésre. Ezt sikerrel teljesítettem, így ebben a tanévben már a 2 féléves mesterképzésre járok levelező tagozaton. A konzultációkat az egyetem szünetekben szervezi, így a gimnáziumban végzett munkámat csak kevéssé érinti. A két félév alatt 40 kreditet kell megszerezni szakmai ismeretekből és 10 kreditet pedagógiából. A PTE-n jól felszerelt számítógépes laborokban történik az elsősorban gyakorlati jellegű oktatás, amit jól felkészült, tapasztalt tanárok tartanak. Az egyetemi tananyagunk nagyobb része a középiskolában is felhasználható ismereteket tartalmaz, valamint megfelelő rálátást biztosít a gimnáziumban tanítandó informatika tárgyra. A képzés során az oktatók törekednek arra, hogy lépést tartsanak az informatika gyors fejlődési ütemével, így modern, naprakész ismereteket nyújtsanak számunkra.

            Hajós Károly tanár úr:                                                                                 
      A 2010-11-es tanév óta, már második éve veszek részt a Pécsi Tudományegyetem pedagógus szakvizsga képzésén. Az első évben általános iskolaigazgatási témákat hallgattam. Így a pedagógia mellett tanultam közigazgatási, pszichológiai, európai uniós és szociológiai ismereteket is.  Most, másodéven a történelem szakmai tárgyak vannak soron. A történelemdidaktika új módszerein kívül a történettudomány friss eredményeivel ismerkedem.
A kurzust mindkét év végén szigorlat, illetve 2012 júniusában államvizsga és diplomamunka elkészítése zárja.