Taszári Katonai Repülőmúzeum

December 01, 2011 | Author: Viszti Roxána

         Az osztállyal Taszáron, a katonai Repülőmúzeumban jártunk, melyet az elhagyott, romos állapotú katonai reptéren alakítottak ki. A bázison 1995-től 2004-ig amerikai katonák állomásoztak, majd 2005-ben az alakulat jogutód nélkül megszűnt. A több mint fél évszázad után bezárt harci bázison így már csak a Katonai Repülőmúzeum őrzi a hajdani tevékenység emlékét. A gyűjtemény a reptér legénységi és parancsnoki épületei közt található, így korhű környezetben mutatja be a délszláv háborúban és az iraki önkéntesek kiképzésében játszott szerepe miatt ismertté vált létesítményt, ahol korábban olyan hírességek is megfordultak, mint Diana hercegnő vagy Bill Clinton.
A múzeum fő látványossága a négy kiállított repülőgép. Ezeket az udvaron helyezték el az emléktáblákkal és Vogel József fafaragó művész alkotásaival egyetemben. A művész a hadviselés közben életüket vesztett pilótáknak állított emléket. A múzeumba belépve különféle alkatrészeket, fényképeket, illetve számtalan katonai felszerelést láttunk. A tárlat elképesztően sokszínű.

A ruháktól kezdve a kommunikációs eszközökig minden megtalálható itt. Sok érdekes információval gazdagodtunk. Többek között megismerkedtünk a MIG-15-ös, MIG-19-es és a MIG-21-es gépekkel. A MIG-15-ös elsőgenerációs sugárhajtású vadászrepülőgép, csúcssebessége 1067 km/h. Fegyverzete egy 37 milliméteres gépágyúból vagy egy 12, 7 milliméteres géppuskából és külső felfüggesztésű bombákból, rakétákból állt. Magyarországon az 1960-as évek elején a megjelent és hadrendbe állított újabb típusok miatt megkezdődött MIG–15-ös folyamatos kivonása. A korszerűbb MIG-19-es szuperszonikus vadászgép már rendelkezett katapultálható pilótafülkével. Sebessége 1452 km/h volt. Fegyverzete 2-3 db 30 milliméteres gépágyú és négy irányított rakéta. A MIG-15-höz hasonlóan ez a gép is egyszemélyes.

Taszáron két MIG-21-es vadászrepülő is látható. A MIG-21 sokkal modernebbek az elődjeinél. Hermetikusan zárható kabin és katapultülés található benne. Sebessége eléri a 2230 km/h-át. Van kétüléses változata is, a MIG-21U.
A múzeum hitelességéhez a tárlat tervezője és vezetője is hozzájárult. Kontsagh Sándor, aki maga is a repülőezred tagja volt, személyes történetekkel is színesítette a látottakat.

Viszti Roxána 10.b