Éremeső az Atlétikai Ügyességi Csapatbajnokságon

Éremeső az Atlétikai Ügyességi Csapatbajnokságon

2021. szeptember 22-én Szekszárdon rendezték az Atlétikai Ügyességi Csapatbajnokság megyei versenyét. Esős, szeles, hideg, barátságtalan időben gyülekeztek a csapatok a délutáni órákban az atlétika pályán. A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium leány csapata kezdett először a távolugrás versenyszámmal. Az első ugrása mindenkinek egy jól sikerült biztonsági ugrás volt, ami után bátran lehetett kockáztatni a következő két sorozatban. A lányoknak nem ez a fő versenyszámuk, mégis kimagaslóan jó teljesítményt nyújtottak és alig lemaradva 4m 58cm-es átlageredménnyel a harmadik helyen végeztek. A csapat tagjai voltak: Éva Viktória (11.a), Nyisztor Luca (9.b), Sipos Zsanett (10.a), Sarkadi Dorka (10.b), Szalay Zóra (9.a).

Nem sok idő maradt a pihenésre és a lányok újra kezdhettek melegíteni fő versenyszámukra a 4x800m-es váltóra. A sorsolásnál a 3-as pályát kaptuk. Rögtön a kezdés után Faour Míra (9.a) az élre állt és tetemes előnyt harcolt ki a csapatnak, amit a többiek Nyisztor Luca, Tamás Zsófia (12.a) és végül Szalay Zóra csak tovább növeltek és 10 perc 19 másodperces eredménnyel megyei bajnokok lettek.

Őket követték 4x1500m-es versenyszámban a fiúk. Mind a 4-en tapasztalt atléták, így nagy reményekkel kezdtünk neki a versenynek. A fiúk szívvel – lélekkel küzdöttek és mind a 4-en fantasztikusat futottak. 19 perc 14 másodperces eredménnyel fölényesen nyerték ezt a versenyszámot. A csapat tagjai voltak: Szalay Máté (10.b), Szita Richárd (12.b), Strijk Barnabás (12.n) és Miklós Benedek (11.n).

Végül a lányok svédváltója következett.

 A 100 m-t Sarkadi Dorka (10.b), a 200 m-t Éva Viktória, a 300 m-t Kiss Emma Júlia (11.a), a 400 m-t pedig Horváth Alíz (12.b) futotta. Mind a 4 lány magabiztos futással, kiválóan teljesített és eredményük egy bátor, harcos futás után a második helyre lett elegendő. Minden versenyző teljesítményéhez szívből gratulálunk! Bízunk benne, hogy eredményeik alapján minél többen bejutnak az országos döntőbe! A diákok edzői: Fazekas Gáspár és Tarr Imre, testnevelőik: Kovács Viktória, Kovács Péter, Tancsa Norbert, Fehérvári Levente.