„Életek!” – kutyaeledel-gyűjtési akciót szerveztünk

„Életek!” – kutyaeledel-gyűjtési akciót szerveztünk

Szeptember 24-én a DÖK szervezésében kutyaeleség-gyűjtési akciót rendeztünk iskolánkban. Az önkéntesen vállalkozó tanulók, osztályok összesen 850 kg eledelt gyűjtöttek össze; az 5.n közreműködésével a Partner in Pet Food Hungária Kft. 300 kg-os adománnyal járult hozzá ehhez a mennyiséghez. Az első tanóra előtt óriási halmokba tornyozták tanulóink az összegyűjtött eledelt az iskola udvarán, amelyet a Help Dombóvár egyesület gépkocsival szállított el a Gyepmesteri Telep állatai számára – a rakomány mennyisége miatt kétszer fordult az adományokkal megpakolt autó. A kezdeményezés verseny is volt egyben: az osztályok sorrendjét a tanulólétszám alapján állapítottuk meg. A nagyon hasonló teljesítmény miatt az első és második helyezést is megosztottuk: első helyen végzett az 5.n és a 7.n, második helyezést ért el a 6.n és a 10.n osztály, harmadik helyen zárt a 9.a. A gyűjtéshez hozzájárultak továbbá a 11.a és a 12.n osztályok. Szücs Laura, a program ötletgazdája és plakátkészítője szintén hozzájárult adományával a gyűjtéshez a 12.b osztályból. A programot Albrecht Ferenc tanár úr szervezte. Minden közreműködőnek és adományozónak háláját fejezi ki intézményünk, a Help Dombóvár egyesület és a Telep lakói!