Könyvajánló

Február 14, 2012 | Szerző: Erdős Gréta 11.a

Nikki Sixx: A heroinnaplók

       Stílusa miatt ragadott nagyon magával az amerikai basszusgitáros, dalszövegíró, zenei producer, divattervező által írt, önéletrajzi vonatkozású könyv. A címből is kiderül, Nikkit nemcsak a zene foglalkoztatta, hanem sajnos olyan dolgok is, melyek akár a vesztét is okozhatták volna. Sixx pár évvel ezelőtt pakolászás közben véletlenül lelt rá naplójára, belelapozott, és elszörnyülködött az abban látottaktól. Úgy döntött, hogy egy újságíró segítségével pellengérre állítja saját magát, remélve, hátha lesznek, akik tanulnak a történetéből.
       Nikki Sixx Frank Feranna néven született, Seattle-ben nőtt fel, és tizenhét évesen költözött Los Angelesbe. 1981-ben barátjával, Tommy Lee-vel megalapította a legendás rockzenekart, a Mötley Crüe-t, melyben betöltötte a basszusgitáros, dalszerző és a frontember szerepét. A napló 1986 karácsonyától 1987 karácsonyáig tartó időszakról mesél, ami Sixx életének legsötétebb egy éve volt. Nem tudta kézben tartani az irányítást élete fölött az alkohol, de főként a drogok miatt. A zenész több okból kezdett naplóírásba pl.: elvesztette minden barátját, akivel beszélhetett volna érzéseiről, mivel józanként annyira antiszociális volt, hogy undorodott attól, ha emberek közé kellett mennie, valamint úgy gondolta, így marad utána valami, ha időközben meghal, ugyanis a drogfüggőség miatt ez bármikor megeshetett (kétszer meg is történt, de szerencséje volt). Az írás annyira megtetszett neki, hogy mindennap lejegyezte, ami a fejében járt, és mindenhova magával vitte naplóját. A rövid bejegyzéseket Nikki és akkori életének legfontosabb szereplői (bandatagok, családtagok, zenésztársak) jelenkori megjegyzései tarkítják, magyarázzák. Emellett elveszett dalszövegek, fotómontázsok és torz rajzok is megjelennek. A könyvben kibontakozik nemcsak Nikki pontos jellemrajza, de összeáll a kép a Mötley másik három zenészét és a zenekar egészét illetően is.
       Miután a basszusgitáros másodszorra is túladagolta magát, elhatározta, hogy kitisztul és új életet kezd, és ha kínkeservesen is, de magára talált. A korábban önző, egoista, irányításmániás zenész megbékélt önmagával és a világgal. Hosszú évek után, apja sírjánál békét kötött a rossz apával, és rendezte kapcsolatát anyjával is, akiről ma már igaz szeretettel beszél. Visszatalált a gyermekeihez, alapítvány hozott létre az otthonról elszökött gyerekek támogatására. Újraindította a Mötley Crüe-t, ahol most négy egymást szerető, támogató, megbecsülő cimbora játssza a Rock’n’Roll-t. A könyv reményt ad, hogy van kiút, hogy van esély megjavulnia az embernek, bármi rosszat is tett, és van esélye megtalálni a boldogságot.


Erdős Gréta 11.a