Ünnepi fanfár köszöntötte a ballagókat

Ünnepi fanfár köszöntötte a ballagókat

A pandémia miatt rendkívüli időpontban, június 12-én 94 végzős diákunk vett hivatalos búcsút a virágfűzérekkel ékesített gimnáziumtól, nevükben Bessenyei Benjámin 12.n osztályos tanuló köszönt el. A ballagást előkészítő 11. évfolyam és osztályfőnökeik, Soós Gyopár és dr. Markóné Szabó Laura tanárnők, valamint Tóth Sándor tanár úr, a rendezvény valamennyi mozzanatának emelkedettséget kölcsönöztek. A diákjainkból verbuvált zenekar által megszólaltatott Himnusz, az iskola első emeleti ablakaiból felharsanó ünnepi fanfár, az elmúlt egy év viszontagságos és ellentmondásos időszakáról valló dialógus, a kézzel készített rózsákkal elhalmozott fotófal mind hozzájárult a ballagás egyedivé és emlékezetessé varázsolásához. Hálás köszönetünket fejezzük ki az ünnepség szervezőinek, valamint Kerekesné Bauer Márta tanárnőnek, a műsor zenei összeállításáért. A ballagáson a következő tanulók vállaltak szerepet: a 10.b osztályból: Till Bernadett, Takács Lora, László Henrietta, Reizinger Máté, Katatics Kolos, Berta Balázs, Kalocsa Levente, a 9.n osztályból: Szabó Kendra, Máté Szelina, Tolnai Barnabás, a 8.n osztályból: Horváth Borbála, Bagdán Mihály, a 10.n osztályból: Rákosfalvi Soma, Miklós Benedek, Gombos Marcell, Gombos Csongor, a 11.a osztályból: Pápai Patrícia, Hecker Teodóra, a 10.a osztályból: Csáki Csenge, a 11.b osztályból: László Diána, a 9.b osztályból: Prógli Kíra, Marsalkó Annamária, a 7.n osztályból: Ruppert Dominik, Simon Krisztián.  A műsorban szereplő diákok igazgatói dicséretben részesülnek. Hálás köszönetünk a hangszeres produkciókban közreműködő kollégáknak: Elek Péter karnagy úrnak, Elek Péternének, Fenyvesi-Hilbert Henriettnek és Kerekes Bélának, valamint öregdiákunknak, Németh Gergőnek. Köszönetet mondunk a hangosítást biztosító Takács Györgynek, s a műsort rögzítő Másik TV tulajdonosának, Sinyi Zsoltnak. A hangosításban Jobbágy Botond, Futó Dániel, Berta Boldizsár, Óvári Márton 10.n osztályos tanulók működtek közre. Köszönetünket fejezzük ki a 9. évfolyamosoknak a pakolásban és a sorfalban nyújtott segítségért, valamint a sorfalat biztosító tizedikeseknek. A rendezvény keretében Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr köszönetet mondott az elköszönő közösségek osztályfőnökeinek: Kisvárdainé Fábián Erika, Horváth Györgyi, Krommer Anita tanárnőknek és Albrecht Ferenc tanár úrnak, valamint nyugdíjba vonulásuk alkalmából itt mondott köszönetet több évtizedes munkájukért Mesterházyné dr. Illés Ágnes, Kisvárdainé Fábián Erika és Weiszné Hoffert Edit tanárnőknek. A ballagási ünnepélyen kerültek átadásra az iskola által adományozott díjak, illetve a jutalomkönyvek.