Tavaszi főzőverseny 2021

Megvalósult, amiben a tanév során sokszor kételkednünk kellett: a tavalyi év kihagyása után idén újra főzőversenynek adott helyet iskolánk udvara. Ezúttal az időjárás is kegyes volt hozzánk ezen az egyébként meglehetősen hűvös tavaszon, így végre valódi közösségi élményben lehetett részük a résztvevőknek az online meetingek után. Miután az előkészítést követően az ételek sülni-főni-rotyogni kezdtek, az érdeklődők foci-és röplabdameccsen szurkolhattak, fagyit és kürtőskalácsot majszolhattak, körbe ülve beszélgethettek egymással. Az eredményhirdetés előtt Illés Dóra leköszönő DÖK-elnök szólította meg a jelenlévőket szívhez szóló üzenetével. Az idei versenyen tizenegy osztály mérette meg magát (benne a verseny erejéig „visszatérő” 12.c-vel), két osztály versenyen kívül szerepelt; az öt tagú zsűri harmadiknak a „Veteránok” jeligével versenyző 9.n osztály pörkölt-nokedli-saláta menüjét hozta ki, második helyen végzett a „Jalidali” néven induló 8.n csirkepörköltjével, az első helyet pedig a 10.n osztály hódította el “Istenek hadserege” néven vegyes grill táljával, akik a versenyt nyomtatott étlappal és antik római hagyományokat felelevenítő tálalással fűszerezték. A programot a díjak átadása zárta. A programot Albrecht Ferenc tanár úr szervezte.