Szép siker a Tiéd a Szó-Tár! nyelvi verseny döntőjében

Szép siker a Tiéd a Szó-Tár! nyelvi verseny döntőjében

Március 24-én rendezték meg Szegeden a Tiéd a Szó-Tár! nyelvi verseny országos döntőjét. A Grimm-Maxim Kiadó által szervezett megmérettetés célja, hogy a diákok megismerkedjenek a nyelvi és életkori sajátosságaiknak is megfelelő, modern, kommunikatív szótárakkal. Iskolánk 10.n osztályos diákjai a 9-12-es korcsoportban, tanulószótár kategóriában indultak el a versenyen. Rákosfalvi Janka, Molnár Kinga Fruzsina és Gembiczki Emília a három selejtező fordulót követően 78 csapatból jutott az országos döntőbe részt vevő nyolc együttes közé. Fink Ildikó tanárnő tanítványai rendkívül ügyesen szerepeltek a fináléban. Kategóriájukban az első két legeredményesebb csapat pontegyenlőséget ért el, így a selejtező fordulók összesített eredményei döntöttek a helyezésükről. Ez alapján lettek diákjaink másodikak a szoros küzdelemben. A csapat minden tagja, és felkészítő tanáruk egy-egy 20 ezer Forint értékű Grimm-Maxim könyvutalványt nyert. Szívből gratulálunk! A tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.