Kiválóan sikerült az idei szekszárdi megyei mezei futóverseny

Kiválóan sikerült az idei szekszárdi megyei mezei futóverseny

Hűvös, szeles márciusi délután rendezték Szekszárdon a Megyei Mezei Futóversenyt. Iskolánkból két egyéni induló és egy csapat vett részt a versenyen. A VI. korcsoportos lányok minden évben képviselték iskolánkat amióta a gimnázium diákjai. Jelenleg három végzős tanuló is vállalta, hogy a sok elfoglaltság és teendő mellett is lefutják a nem kevés 2500 m-es távot. Mind az öt csapattag nagyon jól futott, így fel is állhattak a lányok a dobogó legfelső fokára és továbbjutottak az országos döntőbe.

A csapat tagjai: Szalay Zóra (11.a) egyéni 1. hely, Sipos Zsanett (12.a) egyéni 2. hely, Tóth Lenke (12.n), Sarkadi Dorka (12.b), Nyisztor Luca Lia (11.b)

Egyéniben az 5.n osztályos Geller Ákos remek formában, fantasztikus futással lett 4. így bejutott az országos döntőbe. Böröcz Blanka 8. n osztályos tanuló a IV. korcsoportos lányok népes mezőnyében állt rajthoz. Blanka nagyon jól futott és a 9. helyen végzett.

Minden tanulónak szívből gratulálunk, Blanka Osztályfőnöki dicséretben részesül, a többi atlétának további sikeres felkészülést kívánunk és hasonlóan szép szereplést az országos döntőben!

Felkészítő, edző: Fazekas Gáspár, Tarr Imre