Fodor József Országos Biológia Verseny

Fodor József Országos Biológia Verseny

A SOMTESZ Egyesület szervezésében került lebonyolításra az idei tanévben is a Fodor József Országos Biológia Verseny, melynek évfolyamonként több száz fő vágott neki. Az alsóbb évfolyamokon a sok holtversenynek köszönhetően Trupp Virág (9.b) a 23. pontszámmal 55., tőle Polyák Petra (10.n) mindössze egy ponttal lemaradva az 59., Tobak Zsombor (9.b) pedig a 86. helyet érte el. A 11. évfolyamon Szücs Levente (11.n) 64., László Henrietta (11.b) 77. helyezett lett. A 12. évfolyamon emelt szintű próbaérettségi feladatsort írtak a tanulók, melyet versenyzőink mindketten ötösre írtak meg, ez Szieber Dominiknak a 40., László Diánának a 69. helyre volt elegendő. Virág és Zsombor felkészítője Gyeneiné Rada Beáta tanárnő, Petra, Levi, Heni, Dominik és Dia felkészítője Juhász Rita tanárnő volt. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.