EU-Fória a gimnáziumban

EU-Fória a gimnáziumban

Iskolánk 10. a és 10. b osztályos tanulói változatos projektnapon vettek részt 2023. március 31-én pénteken. A Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr által megálmodott és előkészített rendezvényen a diákok az európai országok kulturális és művészeti értékeivel, hagyományaival, tudományágaival kapcsolatos kérdéseket kaptak. A tudás mellett a szerencsére is szükségük volt, hiszen több helyszínen rulettezhettek, ill. kártyajátékokban is részt vehettek. A legszerencsésebbeknek mindig kellett válaszolniuk műveltségi kérdésekre is, így juthattak hozzá a nyereményekhez. Az elnyert pénzösszeg gazdagította azt a kezdőtőkét, amelyet a verseny kezdetekor vehettek át. Kiemelten lehetett pénzt gyűjteni a nyomógombos vetélkedő helyszínén, ahol a hagyományoknak megfelelően a tudás mellett a gyorsaságnak is nagy szerep jutott.

A rendezvény végén a „legvagyonosabbak” csokoládét és jutalomötösöket kaptak jutalmul. A szórakoztató és egyúttal gondolkodtató rendezvény nem jöhetett volna létre Dr. Markóné Szabó Laura, Dicsőné Kohlmann Csilla és Krommer Anita tanárnők közreműködése, önzetlen segítsége nélkül. Külön köszönjük a 9. a és a 9. b osztály tanulóinak, hogy az egyes helyszíneken magas létszámban segítették a rendezvény lebonyolítását.