Diákjaink sikere a XVII. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny döntőjében

Diákjaink sikere a XVII. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny döntőjében

Idén tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny, melyen iskolánk robotika szakkör csapata bejutott a döntőbe. A finálénak a szekszárdi I. Béla Gimnázium adott otthont december 10-én. Csapatunkat a 10.n osztályba járó Nagy Fanni és Jobbágy Botond 11.n osztályos tanulók képviselték. A döntőben a pályázók 10 perc prezentációs időt kaptak, ebben kellett bemutatni előzetesen elkészített termékeik előnyeit. Fanni remekül teljesítette, Boti pedig jól kiegészítette ezt a feladatot, és frappáns válaszokat adott a zsűri által feltett kérdésekre. Sajnos Murphy szavai – azaz ” Ami elromolhat, az el is romlik”- ismét igaznak bizonyultak, így a diákjaink által készített robot rakoncátlankodott a bemutatáskor. Valószínűleg ennek tudható be, hogy 3 ponttal lecsúsztunk a dobogóról, így idén a 4. helyen végzett csapatunk ezen a rangos versenyen. A diákok és felkészítőjük, Bocz Róbert tanár úr értékes tapasztalatokkal és nyereményekkel tértek haza, és egy komoly elhatározással, miszerint jövőre megpróbálnak előrébb végezni. A nemzetközi döntőben résztvevő diákok igazgatói dicséretben részesülnek. A pályamunka elkészítésében előzetesen közreműködő csapattagok – a 10.n osztályból: Harmati Csenge, Bozsits Zsófia, Szabó Kendra és a 11.n osztályból Futó Dániel – osztályfőnöki dicséretet kapnak. Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez!