Blészer Jenő gimnáziumi tanár emlékezetére

Blészer Jenő gimnáziumi tanár emlékezetére

A hét elején kaptuk a fájdalmas hírt intézményünk korszakos jelentőségű pedagógusának halálhíréről. Tisztes, hosszú életpálya adatott neki, mégis megdöbbentünk halálhírén, hiszen örökké élőnek tűnt azokon a közelmúltbeli osztálytalálkozókon, amikor jelenlétével jó egészségben megtisztelte egykori tanítványait. Közszeretetnek és elfogadottságnak örvendett a gimnázium tanulóifjúsága körében. Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy 1962-ben érettségizett 4. c osztályának öregdiákjai még életében, 2012 májusában emléktábla avatásával tisztelegtek előtte. Mélységes elégtétel és némi irigység van bennünk, jelenlegi gimnáziumi tanárokban, hogy egykori kollégánkat ennyire rajongásig szerették a rá bízott tanítványok. Az alábbiakban közöljük az emléktábla avatón elhangzott beszéd legfontosabb gondolatait. A köszöntőt Bánfai Zoltán nyugalmazott szakiskolai igazgatóhelyettes tartotta osztálytársai nevében.

Intézményünk nevelőtestülete és diáksága nevében mély részvétünket fejezzük ki Blészer Jenő elhunyt kollégánk szeretteinek, hozzátartozóinak és minden egykori tanítványának. A Tanár urat szeptember 17-én 12 óra 30 perckor kezdődő szertartás keretében helyezik örök nyugalomra a Pécsi Köztemetőben.

                                                           Dr. Szenyéri Zoltán

                                                             intézményvezető

„Nagy örömmel és várakozással készültünk erre a nevezetes napra. Ötven évvel ezelőtt is itt álltunk, és búcsúztunk kiváló tanárainktól, iskolánktól, az eltöltött szép és izgalmas óráktól, évektől. Itt állok a tanár úr előtt, és ismét egy egészséges izgalom fog el. Mintha felelni kellene egy érdekes fizikai témából, valamilyen matematikai azonosság alkalmazását kellene bemutatni a táblán, vagy az ábrázoló geometria csodálatos háromdimenziós alkalmazásáról beszélni.

Természetesen nem erről van szó. Mi, akik megértük ezt a napot, szerencsések lehetünk a sorsnak, hogy újra itt lehetünk, és együtt ünnepelhetünk. Sajnos, már öt osztálytársunk csak fentről figyelhetnek ránk.

A mai nap egy csodálatos nap mindannyiunk számára. Itt vagyunk egy elismert osztályfőnök, kiváló matematika-fizika szakos tanár úr előtt. Ő az, aki nekünk mintát adott emberségből, szakmai hitvallásból. Egyszerűen mondva, TANÁR volt, csupa nagybetűvel.

Mit is tudhatunk az osztályfőnökünkről, Blészer Jenő tanár úrról? Csak felsorolásszerűen ismertetném az életútjának egy részét. Lehet, hogy új információkat is említek, mert a tanár úrtól szerénysége miatt sokról nem hallhattunk.

1928. január 30-án született Váralján. 1952-ben végzett Budapesten az ELTE matematika-fizika szakán. 1951-tól 1970-ig a dombóvári Gőgös Ignác Gimnáziumban tanított. Tanítványai rendszeresen kiváló eredményeket értek el az országos versenyeken. 1970-től nyugdíjazásáig, 1992-ig a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában tanított. 1975-től 16 éven át Pécs város és Baranya megye középiskolai fizika szakfelügyelője. Több országos és megyei szaklapban – Fizikai Szemle, A fizika tanítása, Pécsi Műszaki Szemle – jelentek meg cikkei.

1980-ban tagja lett az Országos Középiskolai Fizika Verseny szervező bizottságának. Ezen munka keretében több erre a célra gyártott feladatát tűzték ki versenyfeladatként. A középiskolai fizikatanárok által elérhető legmagasabb szakmai kitüntetés, a Mikola-díj birtokosa lett 1988-ban. Ezt a kitüntető elismerést a Pécsett megtartott 31. Fizikatanári Ankéton adták át az ország neves kollégái előtt.

Az ELTE Kari Tanácsa 2002. szeptember 18-án tartott ülésén jubileumi Arany diplomát adományozott neki. 2010-ben az Eötvös Loránd Fizika Társulat Eötvös Plakett kitüntetésben részesítette. 2012-ben aktuális lesz a gyémánt diploma átvétele is, hiszen 60 éve szerzett diplomát az ELTE-n.

Bizonyára ez a felsorolás nem teljes. Most utólag belegondolunk, hogy Ő volt az, aki bennünket tanított a matematika és a fizika rejtelmeire. Elmondhatjuk, hogy nagyon szerencsések voltak az 1958-1962 közötti 4. c osztály tanulói. Örökké nagy szeretettel és hálával tartozunk az osztályfőnökünknek, Blészer Jenő tanár úrnak, és a többi ragyogó tanárainknak is. Szerencsére itt üdvözölhetjük köztünk Veres Józsefné Jolika tanárnőt is, és megemlékezhetünk Gömöry József tanár úrra is itt a helyszínen.

Blészer Jenő tanár úr neve, melyet márványba vésve megörökítünk, legyen emlékezetes nemcsak számunkra, hanem az utókornak is. Az osztály nevében tisztelettel kívánunk erőben, egészségben eltöltött n+1 évet!”