Az aradi vértanúkra emlékeztünk
Október 6-án méltóságteljes műsor keretében emlékezett meg iskolánk tizedik évfolyama az aradi vértanúk hősiességéről. Hálás köszönetünk a megemlékezés megálmodójának és fő szervezőjének: Kovács Erzsébet tanárnőnek, valamint a háttérmunkálatokban segítséget nyújtó Halmosi Anett és Hilbert Henriett tanárnőknek. Köszönetünket fejezzük ki a közreműködő diákoknak, akik igazgatói dicséretben részesülnek. A megemlékezésben a 10.a osztályból: Szigeti Ákos, Bárándi Ferenc, Kis Noel, Makkos Norbert, Nagy Bence, Kovács Gergő, Nagy Bálint, Bogdán Dorián, Vass Alex, Árok András szerepelt. A felkészülésben részt vett, de a műsorban végül betegség miatt nem tudott jelen lenni Gyenes-Jónás Zalán. A 10.b osztályból: Gelencsér Angéla, Bakó Márk, Szabó Zétény, Györgydeák Emma, Fábián Kira, Zrinyi Lorina, Szalai Csongor, Péter Kusán, Papp Jázmin, a 10.n osztályból: Molnár Kincső, Takács Bence, Zelend Vivien, Horváth Gergő, Kalász Laura vállalt szerepet. A műsor technikai hátterét a 10.n-ből Kovács Ákos és Brunner Andor biztosították.






































