A Felvidéken jártunk – Vezérlő fejedelmünk nyomában – HAT-19-01-14-34

Felvidéken jártunk – Vezérlő fejedelmünk nyomában

HAT-19-01-1434

Tanulmányi kirándulás a „Határtalanul!” program keretében

Időpont: 2022. 05. 17-20.

Résztvevők: 9. évfolyam

  1. nap

Indulás reggel 7 órakor Dombóvárról 40 tanulóval és 3 kísérővel (osztályfőnök és két szaktanár). Az első látnivaló, amit az utazásunk során megnéztünk a szemerkélő esőben, a somoskői vár volt. A várat sajnos rendkívül elhanyagolt, romos állapotban találtuk, szerencsére a várhegyen pazar kilátás fogadott minket. A vár alatt megtekintettük a Petőfi kiállítást a Petőfi-házban. Utunkat a Fülek város közepén fekvő füleki várhoz folytattuk, az egykori vulkán lekopott bazaltperemére épült középkori erődítményhez. A két program után már nagyon hamar az első nap szállására értünk Rimaszombatra. A szállásunk némi hiányosságot mutatott az igényesség terén, de finom vacsorát és reggelit kaptunk másnapi élelmiszer úti csomaggal.

2. nap

A napot Krasznahorkán kezdtük, ahol sajnos a várat csak kívülről tudtuk megnézni, mert jelenleg felújítás alatt áll a 2012-es baleset miatt. Ezután Rozsnyó városát néztük meg, ahol nagyot sétáltunk a városka történelmi főterén. Nehezen, de megtaláltuk a programban szereplő Rákóczi pénzverdét. Következő úti célunk a betléri Andrássy-kastély volt, ahol kiváló magyar nyelvű idegenvezetés után, nagy sétát tettünk a kastély Európa szerte híres parkjában. Ezután meglátogattuk a világhíres Dobsinai jégbarlangot, ami az egész osztálynak nagyon tetszett és úgy érzem, ez volt kirándulásunk egyik fénypontja. A napot a szepesi vár megtekintésével zártuk, bár a programot némiképp rontotta, hogy a vár nagy része zárva volt. Szállásunk Szepesváralján azonban minden igényt kielégített, mind tisztasága, mind az igényessége messze felülmúlta várakozásunkat. Kitűnő konyhája elnyerte minden gyerek tetszését, a másnap kapott úti csomagunk is bőségesen elégnek bizonyult.

3. nap

A harmadik nap első programjaként ellátogattunk Lőcsébe, ahol megnéztük a Szent-Jakab templomot, majd egy órás sétát tettünk, megtekintve a város nevezetességeit, híresebb épületeit. Ezután következett Késmárk. A városban két híres evangélikus templom áll egymás szomszédságában. A nagyobb, feltűnőbb, újabb épület a 19. században épült. Vörös kupoláját jól látni a város körüli dombokról. Magyar szempontból nevezetessége, hogy itt található Thököly Imre sírja. Sírját természetesen meg is koszorúztuk meg). A kisebb épület a fatemplom. Ez az evangélikus templom Szlovákia épített kulturális világörökségének részét képezi. A Szentháromság tiszteletére emelt, eredeti állapotában látható fa templomban napjainkban is evangélikus istentiszteleteket tartanak. Sajnos magyar nyelven tartott idegenvezetés egyik helyen sem igényelhető. Késmárkon továbbá megcsodáltuk még kívülről a Thököly-várat, viszont időhiány miatt ide sajnos nem tudtunk bemenni. A harmadik nap talán legjobban várt nevezetessége a Magas Tátrában található Csorba-tó volt. Itt megcsodálhattuk a lenyűgöző panorámát és egy több órás séta és szabadidő után tértünk vissza szálláshelyünkre Szepesváraljára.

4. nap

Záró napunkon először Eperjesre utaztunk, ahol megtekintettük a Rákóczi-házat. Sajnos a kiállítás a mai szemmel nézve némileg idejétmúlt és így nem túlságosan kötötte le a gyerekeket. Egy kiadós eperjesi séta után, folytattuk utunkat kirándulásunk utolsó állomására Kassára. Kassán az eredeti tervek szerint bemehettünk volna a dóm kriptájába, de ez sajnos nem volt nyitva, illetve elsőáldozási próba zajlott bent, viszont megnézhettük és egy rövid történetet hallhattunk a Rodostói házról. Megmutathattuk a gyerekeknek annak a háznak az utánzatát, ahol a fejedelem 1720 és 1735 között száműzetésben élt, és halt meg. A kassai vár egyik legrégebbről fennmaradt részlete, a Hóhérbástya udvarán áll a kétemeletes épület, amelyet 1991-ben nyitottak meg a nagyközönség számára. Kirándulásunkat kassai sétával és a dóm falán elhelyezkedő Rákóczi-dombormű megkoszorúzásával zártuk. Egy több mint hat órás, fárasztó utazás után, este kilenc óra körül érkeztünk Dombóvárra. Igazán tartalmas és felejthetetlen osztálykiránduláson vettünk részt, ami a lényeg, maradéktalanul elnyerte tetszését a gyerekeknek.