Tavaszi főzőverseny 2022

Tavaszi főzőverseny 2022

Szikrázó napsütésben rendezhettük meg május 13-án, pénteken az idei főzőversenyt, melyet Bocz Róbert tanár úr és a Diákönkormányzat szervezett. A gimnázium udvarán igazi fesztivál hangulatban telt a délután: zeneszó és jóízű beszélgetések mellett készültek a tűzrakó helyeken az ételek, többnyire az idei főzőverseny „bográcsozás” tematikájához illeszkedve, de színesítette a palettát palacsinta, gofri és hamburger is. A zsűri többféle szempont figyelembe vételével pontozta az étkeket: az ízletesség, az elkészítés nehézségi foka, valamint a tálalás számított az értékeléskor. Az idei versenyen nyolc osztály mérette meg magát – köztük nagy örömünkre a „visszatérő” tizenkettedik évfolyam is -, hat csapat versenyen kívül vett részt.  A négytagú zsűri harmadiknak a 10.b osztály chilis bab menüjét hozta ki, második helyen végzett az 5.n paprikáskrumplija, az első helyet pedig a 12. évfolyam hódította el fenséges vadpörköltjével. Az első három helyezett pizza utalványban részesült. A valódi közösségi élményt adó program során az ételek elkészültéig az érdeklődők foci- és röplabdameccseken szurkolhattak. A tavaszi focitorna döntőit sok lelkes szurkoló izgulta végig. Az eredményhirdetésen Bayerle Luca DÖK-elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd közösen adták át a torna főszervezőjével, Szieber Dominikkal az okleveleket. A kisgimnazisták versenyében harmadik helyezett lett az 5.n osztály, a második helyet a 7.n vívta ki magának, az első helynek pedig a 8.n osztály csapata örülhetett. A felsőbb éves gimnazisták mezőnyében a negyedik helyet a 12.b egyik csapata szerezte meg, harmadik lett a 9.a osztály, második helyen végzett a 10.n gárdája, a győztes pedig a 12.b osztály másik együttese lett. A torna zárásaként végzőseink csapata barátságos mérkőzést játszott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjaival, akiket kísérőikkel négy napig láttunk vendégül. A pécsi, az orfűi, a balaton-felvidéki, valamint a dombóvári túrát követően az erdélyi csoport gazdag itteni programja a főzőverseny forgatagával zárult.