Pályaorientációs nap a gimnáziumban

Pályaorientációs nap a gimnáziumban

November 28-án azzal a céllal rendeztünk nagyszabású pályaorientációs napot, hogy segítsünk diákjainknak a továbbtanulási irányok kirajzolásában. A nap folyamán bemutatkozott, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem valamennyi kara. A volt diákjaink köréből meghívott előadók a saját tanulmányaik, tapasztalataik, karrierjük példáján keresztül mutatták be tanulmányi- és szakterületüket, munkájukat, így az óvónői, a tanítónői, a tanári, a jogász, a közgazdász, az orvos, a pszichológus, a mérnöki (mérnök-informatikus, járműmérnök, erdőmérnök, vadgazda mérnök, gépészmérnök), a diplomáciai, a közigazgatási, a nemzetközi biztonság és védelempolitikai, a művészeti, a pénzügyi és biztosítási matematikus, a gyógyszerész, a tervezőgrafikus, a gyógytornász, az újságíró, a szociológus pályát. Ezúton is köszönjük valamennyi meghívott előadónknak, az egyetemek képviselőinek a program megvalósításában nyújtott segítséget, a sok motiváló gondolatot és hasznos információt! 5-6. évfolyamos kisgimnazistáink a pályaorientációs napon önismereti állomásokon keresztül térképezhették fel a személyiségüknek és képességeiknek megfelelő irányokat. Köszönjük a közreműködést Horváth Orsolya iskolapszichológusnak, Kelemen Mónika iskolai védőnőnek, a Tolna Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye munkatársának, a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény dolgozóinak, a Tolna Vármegyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ munkatársainak. Hetedikeseink a kaposszekcsői ipari parkban tettek látogatást a DBD Orchidea telephelyén, mely Magyarország egyetlen orchidea kertészeteként nem csupán gyönyörű virágaira, de a világon egyedülálló Bioenergia Farmjára is méltán lehet büszke. Bízunk benne, hogy a nap folyamán szerzett impulzusok segítenek diákjainknak a pályaválasztás komoly döntésében.