Országos hetedik lett csapatunk a Floorball Diákolimpia döntőjében
2025. január 24-én Mélykúton rendezték idén a Floorball Diákolimpia Országos döntőjét. A helyszínen egy igen impozáns csarnok fogadott bennünket, ami maximálisan alkalmas volt egy ilyen nagy volumenű rendezvény lebonyolításához. Előzetes sorsolás alapján a csapatokat két csoportba osztották szét. A mi csapatunk, mint utólag kiderült az erősebb csoportba került. Mindhárom mérkőzésünk nagyon szoros volt, de sajnos a végén mindig az ellenfél bizonyult egy kicsit erősebbnek, összeszedettebbnek. A 7-8. helyezésért játszottuk utolsó meccsünket, ahol könnyedén nyertünk, így végül a 7. helyen zártuk az országos döntőt, ami kiváló eredmény. A lányok keményen küzdöttek és mindent beleadtak, kimagasló tehetségük ebben a sportágban megkérdőjelezhetetlen. A csapat tagjai: Fónai Rebeka 11. b, Árr Alexa, Gyenis Gréta, Heil Hanna, László Liza, Tóth Tamara 10.b. A lányoknak szívből gratulálunk ehhez a nagyon szép eredményhez, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. Kísérő: Kovács Viktória.