Lenyűgöző produkciók tették felejthetetlenné a szalagtűző ünnepséget

Lenyűgöző produkciók tették felejthetetlenné a szalagtűző ünnepséget

Nagyszabású, méltóságteljes rendezvény keretében kapták meg az intézményben eltöltött éveket jelképező szalagokat iskolánk végzős tanulói. Az október 11-én a Szuhay Sportcsarnokban megtartott ünnepség keretében a helyszínt zsúfolásig megtöltő közönség először a 11. évfolyam diákjainak műsorát tekinthette meg. A produkcióban a következő tanulók működtek közre: a 11.a osztályból: Czimmer Dorina, a 11.b osztályból: Nagy Zsófia, a 11.n osztályból: Ruppert Dominik Bálint, Bánfai Balázs, Fenyvesi Merse Dániel, zongorán kísért Fenyvesi-Hilbert Henriett. Valamennyiüknek köszönjük a színvonalas, alkalomhoz illő műsort! Az elköszönő műsorszámok után Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr ünnepi gondolatai következtek. Beszédében kiemelte a szalagtűző ünnepség jelentőségét a gimnáziumi évek lezárási folyamatában.  Hangsúlyozta, hogy mennyire büszkék a végzősökre, akik már a tavalyi tanévben elkezdtek készülni produkcióikra. A beszédet követően a végzősök osztályfőnökei, Dicsőné Kohlmann Csilla és Krommer Anita tanárnők, valamint Kovács Péter tanár úr tűzték fel diákjaikra a szalagokat. Amíg a 12. évfolyam felkészült táncaira, a többségében a gimnázium diákjaiból összeállt Zenit zenekar népszerű slágerekkel szórakoztatta a közönséget. Az örömzenélésben Ozorai Zsóka, Lakatos Lukács (12.n), Babodi Máté (12.a), Eperjesi Zalán (12.a) és Bánfai Balázs (11.n) működött közre. Az est további részében a gimnázium végzős osztályai három nagyszerűen megkomponált, teljesen más stílusú táncot mutattak be a népes közönségnek. A diákok táncait Gojákné Sziveri Helga és Ockenfusz Enikő tanították be. Ezt követően a főként a jelenlegi és volt gimnazistákból álló Smooth Brass zenekar önfeledt produkcióját hallgathatta meg a közönség. A zenekar tagjai: Pallos Marcell, Bíró Dávid, Tulézi Zalán, Szarvas Dániel, Gasparics Viktor, Kalucky Zoltán, Babodi Máté és Bánfai Balázs.  Őket követően, mintegy a rendezvény megkoronázásaként következett a lenyűgöző látványú évfolyamkeringő, melyet Lehőcz Szabina koreografált meg.  Az iskola valamennyi tanára és diákja nevében köszönetünket fejezzük ki a 11. évfolyam osztályfőnökeinek, Dr. Csernák-Szuhánszki Debóra és Dr. Markóné Szabó Laura tanárnőknek, valamint Tóth Sándor tanár úrnak és a tizenegyedikes diákoknak a műsor példás előkészítéséért, a helyszín csodálatos díszítéséért és berendezéséért. Köszönetünket fejezzük ki Pónya Bencének a rendezvény hangosításáért, Sinyi Zsoltnak a produkció felvételéért, s Dancs Álmos Leventének a helyszíni hivatalos fotózásért. Köszönjük a 11.a osztály tanulóinak, Gerber Dánielnek, Tóth Ádámnak, Kovács Máténak és Szigeti Kornélnak, hogy segédkeztek a hangosítás biztosításában. A műsorban közreműködő diákok valamennyien igazgatói dicséretben részesülnek. A szalagtűző ünnepséget követően került megrendezésre immár szokásos módon a jótékonysági bálunk, melyen a zenét a The Connector zenekar szolgáltatta. Köszönjük a Szuhay Sportcentrum minden munkatársának, kiemelten Hosszú Sándor Gergely létesítményvezetőnek, hogy befogadták a rendezvényt, s az utána következő bált, s nagyon sokat tettek a programok sikeres megvalósításáért. Hálásan köszönjük mindenkinek a tombola felajánlásokat a jótékonysági bálra! Köszönjük a tombola lebonyolításában nyújtott segítséget a Szülői Munkaközösségnek!