Első beszámoló

Erdély-Határtalanul program

2021.09.11.-15.

A 12. évfolyam tanulói közül nyolcvanan 2021. szeptember 11-15 között Erdélybe utaztak a Határtalanul Program keretében.

1. nap: 2021. szeptember 11-én reggel 5 órakor indult a buszunk a gimitől, ami egészen Erdélyig vitt minket. Az út nagyon hosszú és fárasztó volt. Erdélyben az első megállónk a Királyhágónál volt, ahol a táj mindenkit lenyűgözött. A Királyhágó után egyenesen Kolozsvár felé vettük az irányt, ahol megnéztük Mátyás király szülőházát, illetve a Mátyás szoborcsoportot. A szállásunk Korondon volt, ahol három éjszakát töltöttünk el. Az első nap nagyon későn értünk Korondra, de a szállásadóink nagyon kedvesek voltak, mert meleg vacsorával vártak minket.

2. nap: A következő nap reggelén először Szovátára utaztunk, ahol a különleges, sós Medve-tavat néztük meg. Szováta után egyenesen Parajdra mentünk, ahol a Parajdi sóbányában tettünk látogatást. Egy helyi busz vitt el minket a bányába, ami tömve volt emberekkel, így alig vártuk már, hogy leszállhassunk arról a buszról és bemenjünk a hűvös sóbányába. Ezek után Farkaslakára utaztunk, ahol Tamási Áronról emlékeztünk meg, megkoszorúztuk a sírját és elénekeltük a Székely himnuszt. Farkaslaka után Szelykefürdő felé vettük az irányt és Orbán Balázs sírjához látogattunk el, akinek emlékművénél koszorút helyeztünk el. A második nap végén visszamentünk Korondra, ahol a helyi fazekastermékeket tekinthettük meg az utcákon lévő standokon, kis boltokban.

3. nap: A harmadik napon először a Gyilkos-tóhoz látogattunk el. Út közben álomszép tájakon jártunk és meg is álltunk Pongrác-tetőn, ahol helyi különlegességeket (méz, szörp, lekvár) tudtunk vásárolni. A Gyilkos-tónál rengeteg időt töltöttünk el, hiszen mindenkinek ez tetszett a legjobban. Ez után végig sétáltunk a Békás-szoros egy részén, ami szintén lenyűgöző volt mindenki számára. A Békás-szoros után Csíksomlyóra mentünk, ahol a csodatevő Szűz Mária szobrát néztük meg a kegytemplomban.

4. nap:  Kirándulásunk negyedik napjának reggelén a bőröndjeinkkel együtt szálltunk fel a buszra, hiszen ez volt az utolsó nap, amit Korondon töltöttünk. Első állomásunk Székelyderzs volt, ahol az UNESCO örökség erődtemplomát nézhettük meg. Székelyderzs után Fehéregyházára utaztunk, ahol a Petőfi múzeumot csodálhattuk meg, illetve itt ismerkedtünk meg Józsi bácsival, aki Petőfi Sándor életéről és a segesvári csatáról mesélt nekünk és a múzeum sajátosságáról, helyzetéről. Fehéregyházáról egyenesen Torockóra utaztunk, ahol csak egy éjszakát töltöttünk el.

5. nap: Torockó különlegessége, hogy a falu határában álló hegy miatt kétszer kel fel a Nap. Mi sajnos ezt a köd miatt nem tudtuk megnézni. Reggel miután megreggeliztünk és bepakoltuk a bőröndjeinket a buszba, Dévára utaztunk, ahol a téglás Gábor Elméleti Líceumban a helyi fiatalokkal tölthettünk el egy délelőttöt. A lányok ismerkedtek és különböző játékokat játszottak, a fiúk számára pedig focimeccseket rendeztek. Déva után egyenesen Dombóvár felé vettük az irányt, ahova épségben meg is érkeztünk. Úgy gondolom, hogy mindenki rengeteg élménnyel jött haza és, hogy egy felejthetetlen osztály-, ill. évfolyamkiránduláson kiránduláson vettünk részt.