Kortárs oktatóink a Kábítószer Ellenes Nap keretében vehették át tanúsítványaikat
Június 11-én immár negyedik alkalommal szervezte meg a Dombóvári Rendőrkapitányság és a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a Kábítószer Ellenes Napot, melynek a Dombóvári Művelődési Ház adott idén is otthont. A rendezvényt Gábor Zoltán r. alezredes bűnügyi osztályvezető, KEF társelnök nyitotta meg, majd az idei évben kortárs oktató képzésen részt vett 15 diákunk vehette át a képzés elvégzését igazoló tanúsítványt és az ajándék pólókat. Elekes Panna (9.a), Lapp Aletta, Ábrahám Lilla, Szép Ádám, Ignácz Dominik György (9.b), Stickl Nóra, Sátor Kincső, Kőszegi Kitti (9.n), Müller Gréta, Fetzer Fanni, Szalai Jázmin (10.b), Mészáros Georgina, Kovács Zoé, Urvald Lara, Torma Boglárka (10.n) így hivatalosan is kortárs oktatók lettek. Ezt követően Fetzer Fanni és Müller Gréta a tíz héten át tartó képzésen szerzett tapasztalataikról tartottak élménybeszámolót a főként diákokból álló közönségnek. A folytatásban kerekasztal beszélgetésre került sor, melyen az INDÍT Közalapítvány munkatársa, Fehér Katalin a most végzett kortárs oktatókkal beszélgetett a drogprevenció lehetőségeiről, fókuszban a függőség témája állt. A programot színesítette egy színpadi előadás is, melyet a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola színjátszó szakkörös diákjai mutattak be, felhívva a figyelmet a gyermek -és fiatalkorúakat veszélyeztető jelenségekre. A darabban klasszikus irodalmi művek történeteit felelevenítve jelenítették meg a kirekesztés, az iskolai bántalmazás és a lopás jellemzőit. Végül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szolgálati kutyás bemutatóját nézhették meg a résztvevők. Az előadásokat követően a Művelődési Ház előtti téren a Baptista Tevékeny Szeretetszolgálat Dombóvári Új Esély Központja, Nagy Imre internet biztonsági szakértő, a Dombóvári Családsegítő Szolgálat, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya, a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikuma, valamint a Dombóvári Polgárőr Egyesület programjain vehettek részt a megjelentek.