Ragyogó napsütés és csodálatosan feldíszített iskola búcsúztatta végzőseinket

Ragyogó napsütés és csodálatosan feldíszített iskola búcsúztatta végzőseinket

 Ragyogó, júliust idéző napsütésben, fantasztikusan feldíszített iskolaépülettől búcsúztak el a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanulói a 2025. május 3-án megtartott ballagási ünnepségükön. Rendezvényünket megtisztelte Pintér Szilárd polgármester úr, Nagy Roland alpolgármester úr, Csike Tamás tankerületi igazgató úr, Kökönyei Hedvig szakmai vezető asszony, valamint városunk képviselő testületének számos tagja, a dombóvári középiskolák vezetői. Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr ünnepi beszédében méltatta a 12. évfolyam eddigi eredményeit, kiemelte a szalagavató táncok koreográfiájának magas színvonalát, s a diákigazgató-választás kampányában tapasztalt hatalmas összefogást az osztályközösségek részéről. A végzősök kiváló szorgalmát, a tanulás iránti alázatát bizonyítja, hogy az idén hét tanuló kapta meg a legjobbaknak járó Illyés Gyula-díjat, s megosztva ítélték oda a legjobb leánytanulónak járó Bárány Vera-díjat és a legjobb nyelvi eredményeket elért diákoknak járó Dr. Buda Imre-díjat is. A 11. évfolyam műsorában közreműködött Braun Ádám 11.b, Ujvári Pálma 11. a és Bánfai Balázs 11. n osztályos tanuló. A búcsúzó évfolyam nevében a 12. a osztályból Eperjesi Zalán, a 12. b osztályból Berta Noémi, a 12. n osztályból pedig Bogyay Regina köszönt el diáktársaiktól, s tanáraiktól. Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr meleg szavakkal köszöntötte az idén nyugállományba vonuló Király Gyula Lászlóné tanárnőt, s átadta neki azt a díszoklevelet, amellyel az intézmény örökös tagjai sorába fogadta. Szintén díszoklevelet vehetett át több évtizedes kiemelkedő támogató tevékenységéért Erky-Nagy Tibor tipográfus és Sinyi Zsolt operatőr, az iskola öregdiákjai. Igazgató úr hálás gondolatokkal köszönte meg beszédében a végzősök osztályfőnökeinek munkáját és ajándékot nyújtott át Dicsőné Kohlmann Csillának, Krommer Anitának és Kovács Péternek. Az óriási vendégsereg, az iskola közössége nevében hálásan köszönjük mindenkinek, aki közreműködött a díszítésben, a rendezvény megvalósításában. Külön köszönjük a 11. évfolyam osztályfőnökeinek, Dr. Csernák-Szuhánszki Debórának, Dr. Markóné Szabó Laurának és Tóth Sándornak a rendezvény megszervezését. Köszönetet mondunk öregdiákunknak, Pónya Bencének, aki a hangosítást felügyelte. Hálásak vagyunk a technikai feltételek biztosításáért Gerber Dánielnek és Tóth Ádámnak a 11. n osztályból. A rendezvény hivatalos fotósa Dancs Álmos Levente volt.