Kiváló eredmények az Atlétika Ügyességi Csapatbajnokságon

Kiváló eredmények az Atlétika Ügyességi Csapatbajnokságon

2024. szeptember 18-án Szekszárdon rendezték az ide tanév első atlétika versenyét, az Ügyességi Csapatbajnokságot. Az időjárás tökéletes volt, bár a változó széljárás a távolugrók versenyét kissé megnehezítette. Távolugrásban és két futószámban indultak iskolánk diákjai.

A verseny a lányok távolugrásával kezdődött, ahol az első sorozatban mindenkinek sikerült érvényes, kiváló ugrással indítani. Ez végül a versenyt is eldöntötte, hiszen ezekkel az ugrásokkal a lányok megnyerték a versenyt 4,6850-as átlaggal. Ezzel az eredménnyel meghívást kaptak az október 10-én, Nyíregyházán megrendezendő országos döntőbe!

A fiúk távolugrása is nagyon jól sikerült. A csapatban két ugró és két futó atléta versenyzett, utóbbi két atlétának nem ez a fő száma, mégis vállalták, hogy erre a versenyre beugranak a csapatért. Lakatos-Lamm Bence 636 cm-es eredménnyel kimagaslott a mezőnyből és Tobler Péter 556 cm-rel szintén kitűnően teljesített. A csapat végül 533 cm-es átlaggal a dobogó második fokára állhatott fel.

A fiúk 4×1500 m-es váltójában, a megyében négy csapat állt rajthoz. Iskolánkból a főleg kilencedikes tanulókból álló csapat tisztes helytállással versenyzett a többi iskola főként végzős tanulókat kiállító csapataival szemben. A fiúk végül negyedikek lettek.

Versenyünk a lány svédváltóval zárult, ahol a távolugrást már kipihent lányok álltak rajthoz. Az igen nagyszámú mezőnyben 7 csapat mérte össze tudását. A lányok a rajttól kezdve uralták a versenyt, végig fölényes előnyüket megtartva egyértelmű győzelmet arattak.

A csapatok tagjai:

Lány távolugrás, svédváltó: Éva Nikolett (10.a), Fónai Rebeka (11.b), Böröcz Blanka (9.n), Gál Zsófia (9.a)

Fiú távolugrás: Lakatos-Lamm Bence (10.n), Kiss Máté (10.n), Tobler Péter (9.a), Szabó Milán (9.a)

Fiú 4×1500 m váltó: Horváth Ábel (9.n), Szabó Milán (9.a), Kiss Máté (10.n), Fajcsi Botond (9.n)

Minden tanulónak szívből gratulálunk a remek eredményekhez! A lányoknak sok sikert az Országos Döntőben, a többi tanuló osztályfőnöki dicséretben részesül!

A tanulók edzői: Fazekas Gáspár, Tarr Imre