GIMA OnlineRólatok - Nektek

Tanárportré: Albrecht Ferenc tanár úr

Hol töltötte a gyermekkorát? Milyen diák volt?
A gyerekkoromat Sásdon töltöttem, ide jártam általános iskolába is. Már akkor sem szerettem tanulni, de persze azért elvégeztem minden feladatot, amit kellett, szóval valahol félúton voltam a stréberség és a lazaság között, utóbbi következménye volt néhány intő is, amit általánosban beszereztem magatartási problémák miatt. Egyszer, negyedikben voltam kitűnő az egész iskolai pályafutásom alatt, de többnyire jeles voltam és átvehettem a szokásos könyvet és oklevelet az évzárókon. Ballagáskor is így volt, pedig akkor nem számítottam rá, hogy kapni fogok bármit is, mert gyarló módon négy négyesem is volt a biziben az ötösök mellett. Ezek mellett sok minden érdekelt akkor, amiről az iskolában nem volt szó, gyerekkoromban többek közt régész, újságíró, rajzfilmrendező akartam lenni. Folyton különféle újságokat és könyveket készítettem, nagy szó volt, amikor a kézírásról átállhattam a gépelésre, mert kaptam egy táskaírógépet, így aztán azt rengeteget püföltem. Számítógép akkoriban maximum a Commodore 64-es volt, azzal nehéz lett volna szöveget szerkeszteni és nyomtatni, főleg, hogy nekem nem is volt ilyen gépem soha. Másik mániám a repülőgép-makettezés volt, rengeteg gépet készítettem, festéssel, mindennel, olyankor az egész lakás úszott a hígítószagban. Jó hobbi, türelemre, precizitásra tanít.

Hogyan emlékszik vissza gimnazista önmagára?
Akkor határoztam el magyartanárom, Mihalik Zsolt inspirációjára, hogy én is magyartanár leszek, amúgy a pécsi Leőweybe jártam. A Konzum áruházban egy könyvespolcon kiszúrtam Mihalik verseskönyvét, és teljesen lenyűgözött, hogy a tanár, akit ismerek, verseket ír, hogy megjelent nyomtatásban. Akkor álltam neki én is írogatni, az akkor született versek és novellák meg is jelentek itt-ott, folyóiratban, sulis évkönyvben. Plusz tagja lettem a Plakát nevű, gimisekből álló irodalmi körnek is. Tipikus idealista voltam akkoriban, ebből mára már nem sok maradt, de azért szeretem az ideákat továbbra is, jól megvagyunk. Akkoriban kezdtem el meggyűlölni a természettudományokat, nem érdekeltek többé, a fontosságukat persze elismertem, csak ne kellett volna velük foglalkoznom… Pontosan tudtam, hogy a magyarral akarok tovább tanulni, nem volt rájuk szükségem. A töri szak később jött.

Miért a tanári pályát választotta?
Az előbbi okok miatt, egyértelműen a magyartanárom hatására történt ez. Amúgy előtte is sokat olvastam, de nem fogalmazódott meg addig bennem, hogy tanár szeretnék lenni. Mihalik Zsolt óráit hallgatva már elsős (ma: kilencedikes) koromban tudtam, hogy magyartanár akarok lenni, ez a döntésem nem is változott azóta sem. Szeretek irodalmi művekről beszélni, magyarázni, minden tanárban van értelem szerint szereplési vágy, amit ki akar élni valahogy. A töri szakot három évvel a magyar után kezdtem csak el, mert végiggondoltam, hogy az egy tanári szak kevés lesz a munkapiacon.

A történelem vagy a magyar tantárgy áll közelebb a szívéhez?
Tökéletesen egyformán szeretem mind a kettőt. Kell is egyik a másik megértéséhez, úgy gondolom. Tanítani is együtt szeretem őket, arra is jó a kettő együtt, hogy a tanár számára változatosabb legyen a munka, mivel a két tárgy más-más módszereket igényel.

Mi volt a legjobb élménye, amit tanárként szerzett az évek során?
Több ilyen is volt. Még egyetemen, a gyakorló óráim után a diákok egy maguk készítette emléklappal leptek meg, amelyen a „legjobb fej kistanárnak” tituláltak, ez a mai napig megvan, aláírták mindannyian. Jó érzés, amikor például egy már elballagott diákkal évekkel később beszélgetek, és pozitívan beszél a munkámról, a hozzáállásomról, szoktak lenni ilyenek. Az is jó érzés, amikor a szülő fogalmaz meg hasonlókat. Volt, hogy egy csoporttal egy Karinthy-jelenetet adtunk elő, én készítettem fel őket, és előadás után ajándékkal köszönték meg a dolgot. Az (is) őszinte pillanat volt, nagyon jól esett.

Mit tanácsol azon diákok számára, akiknek nehézséget okoz a történelem tanulása?
Hogy ne menjenek történelemtanárnak, főként. Módszernek amúgy annyit tudok ajánlani, amit párszor használtam én is, hogy ha nagyon nem akarnak a fejükbe menni mondjuk az évszámok a klasszikus, tanulós módon, akkor írják fel ezeket egy papírra és ragasszák ki olyan helyeken a lakásban, ahová gyakran pillantanak, és akkor erőlködés nélkül úgyis megmarad. De ez persze csak átmeneti megoldás. Mindenhez kell érzék. Belőlem például aligha lehetne matematikust vagy fizikust nevelni, nem állna rá az agyam.

Melyik a kedvenc történelmi időszaka?
Érdekes, hogy bár nem vagyok híve a háborúknak és az erőszaknak, mégis két háborús korszak a kedvencem. Mégpedig azért, mert az önvédelmi harcot jogosnak és hősiesnek gondolom. Az egyik kor a hódoltság, a várháborúk kora, az Egri csillagokat szinte kívülről tudom, ebből írtam a magyar szakos szakdolgozatomat, de a törishez is volt köze. Gyerekkorom óta „vármániás” vagyok, a mai napig felkeresem a történelmi Magyarország várait, a jelenlegi határok közt egyre kevesebb az olyan, említésre érdemes vár, amelyet ne láttam volna, úgyhogy már a határokon túl keresgélek inkább. A másik kedvenc az 1848-49-es szabadságharc, nagyon tisztelem benne az erélyt, amellyel a kormányzat és a honvédség szembe szállt a betolakodó hadseregekkel. A szememben mindannyian a hősök hősei, igazi szabadságharcosok. Idézhetném A kőszívű ember fiai egyes részeit, de már talán így is túl sokat beszéltem. Hiába, szakmai ártalom.

Lukács Karolina, 10.A