Tartalom

Kellemes kikapcsolódást kíván a szerkesztőség!

Linkek

III. évfolyam 2. szám

III. évfolyam 1. szám

II. évfolyam 4. szám

II. évfolyam 3. szám

II. évfolyam 2. szám

II. évfolyam 1. szám

I. évfolyam 4. szám

I. évfolyam 3. szám

I. évfolyam 2. szám

I. évfolyam 1. szám

Az Illyés Gyula Gimnázium honlapja

 

Oldallátogatottság számláló:

Érettségi „sikerstratégia”

 

 


    



Gimnáziumi tanulmányaim során elég sokáig mérnöki pályára készültem, így a fakultáció választásakor értelem szerűen jött a matematika és a fizika. Azonban, ahogy jobban megismertem magamat, rájöttem, hogy nem szeretnék mérnök lenni. Egyre inkább vonzott a közgazdász lét, így egy jól átgondolt döntés után kitűztem magam elé a célt, hogy érettségi után a Budapesti Corvinus Egyetemen fogok tanulni, amely az ország talán legjobb közgazdász képzését nyújtja.
Nem vezetett könnyű út ide. Mivel az egyik legjobb felsőoktatási intézmény a BCE, ezért a felvételi követelmények is igen kemények. Tudtam, ha be akarok kerülni, akkor nagyon oda kell tenni magam. Tulajdonképpen az utolsó másfél évemben a matematikára fókuszáltam leginkább, ebből a tantárgyból tettem emelt szintű érettségit. Ezen kívül a történelem vagy egy nyelv volt felvételi tárgy, ezekből közép szintű érettségit tettem.
A következő sorokban összefoglalom, hogy mi is volt a „sikerstratégiám”, illetve, hogy Neked mit célszerű tenned, ha hasonlóan nagy terveid vannak.
Szerintem a legfontosabb, hogy legyen egy jól meghatározott célod, hogy miért csinálod ezt az egészet. Ha nekem nem lett volna, hogy be akarok jutni a Corvinusra, akkor nem tudtam volna végigcsinálni. Ez adott motivációt minden nap, mert ezt nagyon akartam. Nem a kiváló érettségi motivált, hanem a Corvinus. Viszont tudtam, hogy ahhoz, hogy felvegyenek, igazán jó vizsgákat kell tennem, ezért tudtam megcsinálni. Önmagában egy 90% feletti érettségi nem motivált volna kellőképpen ahhoz, hogy ennyi energiát szánjak a tanulásra.
Hidd el, hogy képes vagy rá! Hiába van egy célod, ha nem hiszed magadról, hogy meg tudod valósítani, akkor az ez irányba tett cselekvések sem fognak sokkal közelebb vinni hozzá. Táplálkozz múltbeli sikerélményeidből, amikor - mondjuk tanulás terén – teljesítetted a kitűzött célt. Ha akkor sikerült, akkor most is sikerülhet, még a nagyobb falat is. Vizualizáld (képzeld el), hogy felvettek az egyetemre, mennyire fogsz örülni, szüleid milyen büszkék lesznek rád, és milyen fantasztikus éveket fogsz eltölteni az egyetemen.
Előnyömre vált, hogy nem ebben az évben érettségiztem először. Több előrehozott érettségit tettem már, ez nagy könnyebbség volt. Egyrészt 12.-ben kevesebb tárgyból kellett vizsgáznom, másrészt mondhatjuk, hogy rutinos vizsgázó voltam, így különösebben nem izgultam az adott napokon. Addigra már megtanultam kezelni az ilyen stresszhelyzeteket, és előnyömre fordítottam. Ezért érdemes előrehozott vizsgákat tenni, bár az új törvények miatt nem lesz olyan egyszerű, mint eddig volt. Azt viszont mindenképpen javaslom, hogy valaminek kapcsán tapasztalj meg vizsgahelyzeteket.
Részt vettem a Corvinus érettségi előkészítőjének (Studium Generale) képzésén is végzősként, ahol több próbaérettségit (írásbelik és szóbelik) is írhattunk. Olyan körülményeket biztosítottak, mint ha valóban éles vizsgán lennénk.
Tanulj meg tanulni, vagy úgy is mondhatnám, légy hatékonyabb a tanulás terén! Magolni is lehet, de vannak ennél hatékonyabb módszerek is egy adott anyag elsajátításához. Ennek inkább egyetemen lesz fontosabb szerepe, ahol jóval nagyobb mennyiséget kell megtanulni rövidebb idő alatt. Nem részletezem ezt a témát tovább, számos könyv, tréning található ilyen témában, akár az interneten is (agykontroll, gyorsolvasás, tanulástechnika, stb.). Még 12. elején sem késő elsajátítani egy ilyen módszert, úgy gondolom.
Ha igazán szuper érettségiket akarsz, akkor a tervezés elengedhetetlen, illetve az, hogy tanulj többet, mint amiről azt gondolod, hogy elég (túlkészülés). Állj neki időben a felkészülésnek! Az utolsó év elejétől kezdve szisztematikusan és folyamatosan tanulj, az utolsó 2-3 hónapot pedig maximálisan használd ki! Felejtsd el, hogy könnyű lesz. Az írásbeli érettségik után az érettségi szünetben már saját magad oszthatod be a teljes napodat, hogy mikor tanulsz. Például délelőtt 9-12 között, majd délután 3-5, illetve 7-9 között. Soknak tűnik, de ha ismételni is akarsz (ami fontos, hogy ne felejtsd el a már megtanultakat), akkor kelleni fog ennyi idő.
Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy hagyj kikapcsolódásra is időt magadnak. Ez leginkább abban az utolsó pár hónapban fontos, amikor a legkeményebben tanulsz.  Az előbb említett időbeosztással meg tudtam azt csinálni a szóbelikre való felkészülési időszakban, hogy szinte minden harmadik napom pihenőnap volt, amit feltöltődésre használtam (sport, zene, barátok, pihenés). (Persze egyéntől függ, hogy mennyi időre van szüksége az egész anyag megtanulásához, de mindenképpen hetente legalább 1 teljes napot adj magadnak feltöltődni!)
A sok tanulás és készülés meghozta az eredményét. Érettségijeim elég jól sikerültek ahhoz, hogy 2013 szeptemberétől a Budapesti Corvinus Egyetem kereskedelem és marketing alapszakán (államilag támogatott) folytathatom tanulmányaimat.
Remélem, sikerült bemutatnom, hogy meghatározott elvek és gondolkozásmód segítségével fantasztikus dolgokat érhetsz el! Bízom benne, hogy kellő motivációt, erőt és inspirációt adtam, főleg azok számára, akik most készülnek az érettségire/felvételire.


Borsos Bence
iskolánk volt diákja, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója