Merre tovább?
Interjú Pintér Dorottyával

 

2012 | Szerző: Pintér Kata 9.n

      


       Rovatunkban iskolánk egykori diákjait kérdezzük a felsőoktatásba való bekerülésükről, illetve az ott szerzett tapasztalataikról. Ez alkalommal Pintér Dorottyával beszélgettünk, aki jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának hallgatója.

       Röviden mesélj magadról Dorottya, mikor végeztél a gimiben, milyen osztályban tanultál?
Pintér Dorottya vagyok, most töltöttem be a 21. életévemet. Idén szeptemberben volt három éve, hogy búcsút intettem a gimnáziumnak. 2002-től 2010-ig voltam az iskola nyolcosztályos tagozatának a tanulója.
       Melyik egyetem, melyik karán, szakán tanulsz?
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam – és Jogtudományi Karának vagyok harmadéves hallgatója, melyet nappalin végzek. Mindamellett szintén Pécsen végzem a Közgazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment szakát, levelezős hallgatóként.
       Mikor kristályosodtak ki a továbbtanulási céljaid?
Szóban mindig is jobb voltam, mint írásban, ezért mindenképpen olyan szakot szerettem volna választani, ahol szükség van a jó kommunikációs készségre. Úgy gondolom, a jogi diploma segítség ahhoz, hogy megvalósítsam az álmaimat. Az sem utolsó indok, hogy az egyik kedvenc filmem a Dr. Szöszi. J  Tehát már régóta.
       Milyen tantárgyakat tanultál emelt óraszámban?
Kezdetben a történelmet, valamint a magyar nyelv és irodalmat is emelt óraszámban vettem fel. Nem tudtam eldönteni, hogy melyikből lenne érdemesebb emelt szintű érettségit tenni. Végül a magyar mellett döntöttem.
       Az osztályotokból milyen volt a felvételi arány? Első helyre tudod-e, hogy hány embert vettek fel?
Az osztályunk színvonala jó volt, több évben is nekünk volt a legjobb a tanulmányi eredményünk. Ezért nem meglepő, hogy az osztály 80-90%-a jelenleg is az ország legnevesebb egyetemein, főiskoláin tanul. Azt, hogy az első helyre felvettek aránya milyen volt, nem tudom pontosan, de szerintem nem ez a lényeg.
       A nyelvtudásodnak hasznát veszed?
Természetesen igen. Manapság legalább egy idegen nyelv alaposabb ismerete nélkülözhetetlen. Én a gimnáziumban angolt és olaszt tanultam, s mindkettőből középfokú nyelvvizsgát szereztem. A jogon az első két félévben van latin jogi szaknyelv, mely elengedhetetlen a római jog elsajátításához. A latin nyelvből adódó akadályokat könnyűszerrel vettem, mivel a latin és az olasz nyelv között szoros a kapcsolat. Továbbá második, harmadik évben jogi szaknyelvet kell felvenni, mely lehet angol, német, francia vagy orosz. Nálam evidens volt az angol választása, melyből tavasszal szeretnék sikeres jogi szaknyelvvizsgát tenni. Szorítsatok! J
       Mit tartasz a legnagyobb nehézségnek?
Tanulás terén azt, hogy a szorgalmi időszakban is motivált legyek, mivel az ember, különös tekintettel az egyetemista, hajlamos számonkérés hiányában ellustulni. Továbbá a jognak megvan az a „szépsége”, hogy napról-napra változnak a jogszabályok és nehéz haladni a hatályos joganyaggal. Jó példa erre Magyarország új Alaptörvénye, mely 2012. január 1-jén lépett hatályba. Ezen kívül az első időkben nehéz megtalálni a középutat a szórakozás és a tanulás között. Elöljáróban annyit, hogyha kedd, akkor jogász buli! J
       Melyik bizonyult a legnehezebb tantárgyadnak?
Szerintem senkit sem fogok meglepni vele, hogy a Római magánjog bizonyult többek között nekem is a legnehezebb tantárgynak. A jogi karon ez a vízválasztó, szóró tantárgy. Az egyetem jelmondatát érdemes mindig észben tartani, még a leggyengébb perceinkben is, miszerint „Per aspera ad astra!” vagyis „Tövises az út a csillagokig!”
       Évközben is vannak számonkérések, vagy csak a vizsgaidőszakban?
Örülök ennek a kérdésnek, mert ez a pécsi jogi kar egyik sajátossága, hogy szorgalmi időszakban szinte semmiféle számonkérés nincs, egy-két kivételtől eltekintve. Mindamellett ez ne tévesszen meg senkit, mivel a vizsgaidőszak annál keményebb. Vizsgaidőszakonként kb. 8-10 tantárgyból kell sikeres vizsgát tenni, de egy tantárgyhoz akár 60-70 tétel is társulhat, mely több száz oldalt jelent.
       Mi leszel ha „nagy” leszel?
Azért jó jogi diplomát szerezni, mert bárki bármit mond, nagyon sok terülten lehet vele elhelyezkedni. A jövő még távolinak tűnik, mert a jogászképzés egységes és osztatlan, tehát öt éves, és én még csak két éven vagyok túl. Továbbá 2013 nyarán kezdem a szakmai gyakorlatomat, amit több helyen például bíróságon, rendőrségen, önkormányzatoknál is el lehet tölteni. Már idén nyáron belekóstolhatok, hogy milyen munka vár rám a jövőben és így talán könnyebb lesz döntenem, hogy pontosan melyik irányt is válasszam. Kérdezzetek meg pár év múlva!

Pintér Kata 9.n