GólyaFészek újításokkal

 

2012 | Szerző: Szenyéri Viktória 9.n, Rizsányi Bálint 12.a, Vermes Ágnes 12.e,Borsos Bence 12.n, Horváth Helga 11.n, Kiss Csanád 12.a



       A nyári szünet utolsó péntekjén, augusztus 31-én került megrendezésre iskolánkban a GólyaFészek elnevezésű, új diákok számára meghirdetett rendezvény. Idén rekordszámú volt a részvétel, a gólyák közül 105-en vettek részt a táborban, valamint  65 felsőbb éves diák vállalta a segítő szerepet.

       Az ötödikes és a kilencedikes tanulók tizenhat csapatot alkottak, így járták végig a változatos állomásokat. Az irodalmi, történelmi, idegen nyelvi, matematikai, sporttörténeti, iskolatörténeti, környezetvédelmi ismereteket játékos formában feldolgozó állomásokon sokszínű feladatok várták a gólyákat. Idén először diákok által vezényelt állomások is színesítették a programot. Megkértük az ezeket koordináló felsőbb éves gimnazistákat, hogy foglalják össze gólyatábori tapasztalataikat.

Szenyéri Viktória 9.n:
       A gólyanap programjai között szerepelt az iskolaújság népszerűsítését szolgáló, Gima nevet viselő állomás. Itt először magáról a suliújságról meséltünk a versenyzőknek, megalakulásunkról, megjelenéseinkről, szerzőinkről, illetve arról, hogy a tavalyi tanévben milyen díjban részesültünk. A rövid beszámoló után egy tesztfeladatot írattunk meg a diákokkal, ami a médiával, a televíziós szokásokkal, hírességekkel, valamint az iskolaújsággal kapcsolatos kérdéseket tartalmazott. A feladatok között szerepelt, hogy miért tiltották be a Donald kacsa című rajzfilmet Finnországban, melyik volt a legnézettebb sorozat idén az interneten, vagy milyen tetoválás látható Johnny Depp mellkasán. A diákok elég könnyen meg tudták oldani a nem éppen könnyű feladatsort, sőt, sokan a maximum pontszám közeli eredményt értek el. A leendő gimnazistákat édességgel jutalmaztuk. Ahogy telt a nap, a lelkesedésünk is kezdett kissé alábbhagyni, a gólyákkal együtt mi is elfáradtunk. Ennek ellenére jól éreztük magunkat, és reméljük, hogy a gólyák is érdekesnek találták az állomásunkat. Bízunk benne, hogy lesznek közülük olyanok, akik csatlakoznak a Gima Online szerkesztőihez.


Rizsányi Bálint 12.a:
       Személy szerint nagyon élveztem az idei gólyanapot. A program egy érdekes részének találtam a Négykeréken nevet viselő kerekesszékes állomást, mert ezáltal egy kicsit magunk is bepillanthattunk a mozgássérült emberek mindennapjaiba. A kerekesszékkel megoldott feladatok során a versenyzők és mi is átérezhettük, hogy mennyivel nehezebb az akadályozott emberek élete. Remélem a jövő évi gólyatábor is legalább ilyen jó lesz!

Vermes Ágnes 12.e:
       Eleinte könnyűnek gondoltuk a ránk bízott feladatot, ám hamar rájöttünk, hogy közel sem olyan egyszerű, mint hittük. Sokkal intenzívebb volt, mint egy megszokott alkohol prevenciós óra. Rengeteg energiát vett igénybe, ugyanakkor egy vidám és emlékezetes nap maradt mindnyájunk számára. A „Szer“-telenül nevű állomáson a feladat egy általunk összeállított 10 kérdéses teszt kitöltése volt drog- és alkohol prevenciós témában. Mielőtt erre sor került, interaktív formában beszélgettünk különböző szerek káros hatásairól, és annak következményeiről. Nagyon örültünk, hogy rendkívüli érdeklődést mutattak mind az ötödikes, mind a kilencedikes gimnazisták. Többen jelezték azt is, hogy szívesen látnának minket egy 45 perces óra keretén belül, ahol lényegesen több idő jut mindazoknak az ismereteknek az átadására, amiket a gólyanapon hallhattak tőlünk.


Borsos Bence 12.n:
A tizenhat állomás közül, melyen részt vettek a gólyák, én az „Arra születtünk…“ nevű zenei állomáson voltam segítő. A feladatunk az volt, hogy minden gólyának betanítsuk az „Arra születtünk” című dalt, melyet az évnyitó ünnepségen adtunk aztán elő együttesen. Kisvárdai tanár úr volt a „főkoordinátorunk”, ő próbálta lelkesíteni azokat a kilencedikeseket, akik nem túl nagy kedvvel énekeltek. A tanár úr még rappelt is nekik, hogy a végletekig fokozza a hangulatot. Jól éreztük magunkat a nap folyamán, de nagyon elfáradtunk, hiszen körülbelül 30-40-szer énekeltük el aznap az előbb említett dalt.

Horváth Helga 11.n:
       Az idei gólyatábor egyik állomása volt a Látatlanban, amit három másik osztálytársammal szerveztünk meg. Az állomás lényege, hogy a gólyák kipróbálják, megtapasztalják a teljes sötétségben való tájékozódás nehézségét. Igyekeztünk egyszerű és egyben kissé megpróbáló feladatokat adni az új gimiseknek. Először egy rövid, padokból összerakott folyosón kellett végigmenniük. Azt gondoltuk, hogy ez nem lesz olyan bonyolult, de még így is voltak olyanok, akiknek nehezére esett megtalálni a helyes irányt. Aztán a „folyosó” végén várta őket az egyik segítő, aki megkóstoltatott, megszagoltatott velük egy-egy zöldséget és fűszernövényt, amit fel kellett ismerni. Ez a próba rengeteg nevetésre, mosolygásra adott okot, úgy látszik a zöldségeket ma már nem szereti senki. Miután mindenki átesett a zöldségek okozta sokkon, elindulhatott visszafelé egy kisebb, amolyan labirintusszerű építményen, ami többnyire székekből és padokból állt. Valamennyi résztvevőnek sikerült kitalálni kisebb-nagyobb nehézségek árán a sötét szobából. Mindent összevetve, jól éreztük magunkat, és a gólyák is új tapasztalatokkal gazdagodtak.

Kiss Csanád 12.a:

Az én állomásomon („…hogy a Föld sebeit begyógyítsuk“) tanulták meg a közös táncot a gólyák. A betanításban nagy segítségemre volt Juhász Vivien, a táncpartnerem. A "friss" gimisek meglepően jól vették az akadályt és a kisebb problémáikat, mint például a ritmusérzékük teljes hiányát, igyekeztek szorgalommal ellensúlyozni. A GólyaFészek zárásaként aztán együttesen mutatták be a koreográfiát, amellyel felléptek a szeptember 3-ai jubileumi tanévnyitó ünnepségen. Az  évnyitón is meglepően jól szerepeltek, nagyon örülök, hogy velük dolgozhattam.