A nyár 10 legjobb napja

 

 

2012 | Szerző: Pintér Kata 9.n



    


       Július közepén került megrendezésre Balatonfenyvesen a DUE Kommunikációs és Média Szaktábor. A Magyarország legjobb médiatáborának tartott rendezvényen évente százan "újságírnak", rádióznak, tévéznek, fotóznak, haverkodnak tíz napig a Balaton partján. Gondoltam, idén én is csatlakozom.

       Félve indultam neki a tábornak, de így utólag már kijelenthetem, hogy minden aggódás feleslegesnek bizonyult. Tíz csodás napot tölthettem el a Balaton partján, kedves emberekkel, jó programokkal. A tábor arra is rádöbbentett, hogy a médiában dolgozni sokkal nehezebb feladat, mint addig gondoltam. Erről a legjobban az átdolgozott éjszakák és a szakmabeli emberektől kapott kritikák ébresztettek rá. De mit is takar az, hogy DUE Médiatábor? Ez egy olyan hely, ahol a média különböző ágai iránt érdeklődő fiatalok próbálhatják ki magukat és gyűjthetnek tapasztalatokat. Én egy újságírós-rádiós csapat tagja voltam, ami azt jelenti, hogy az ott töltött idő alatt két újságot és két rádióműsort kellett együtt elkészítenünk. Minden csoportnak volt két vezetője, ők szervezték gyakorlatilag a napjainkat. A tíz nap alatt ez a kis közösség egyfajta „táboros családdá” alakult, hiszen az idő nagy részét együtt töltöttük. De persze ez a tábor nem csak a munkáról szólt. Nagyon sok izgalmas programot szerveztek nekünk a vezetőség tagjai. Voltak nálunk híres vendégek, mint Puzsér Róbert - akit gondolom, senkinek sem kell bemutatnom -, Mong Attila, oknyomozó újságíró és LoftiBegi, a CompactDisco alapító tagja. Vetélkedőket is rendeztek, amik azon kívül, hogy nagyon szórakoztatóak voltak, össze is kovácsolták a táborozókat. A helyi kisvasúttal a közeli Somogyszentpálra is ellátogattunk, ahol teljesen önállóan, csapatokra felosztva kellett dolgoznunk. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen az ottani emberek nem tudták, hogy jövünk, így nem nagyon akartak beszélni velünk, de a nap végére mindenki talált lelkes vállalkozókat az interjújához. A tábort egy buli zárta, amin mindenki kitombolhatta az előző napok nehézségeit. Fáradtan értem haza, de számtalan szép emlékkel, barátsággal gyarapodtam és nem utolsó sorban rengeteget tanultam, fejlődtem. Ha egy pillanatra is megfordul a fejetekben, hogy ezek után ti is elmennétek ide, ne habozzatok, garantálni tudom, hogy nem fogtok csalódni! Egy már biztos, én jövőre is ott leszek, mert, ahogy régi táborozók szokták mondani: az első táborod után már nincs megállás.
Pintér Kata 9.n1

Mi az a DUE?
A Diákújságíró Egyesület egy kiemelkedően közhasznú szervezet, ami 1989 óta fogja össze az iskolai diáklapokat és diákrádiókat, az újságírói pályára készülő általános iskolásokat, középiskolásokat, kommunikáció szakos hallgatókat, a pályakezdő kollégákat, és általában a média iránt érdeklődő fiatalokat, illetve segítőiket.