GIMA OnlineRólatok - Nektek

      

      

A bakancslista

A bakancslista Rob Reiner 2007-ben bemutatott vígjátéka. 2010 nyarán láttam először a filmet, azóta többször megnéztem, mert már elsőre is nagy hatással volt rám. Először röviden leírom a film cselekményét, majd bizonyos jeleneteket megragadva elemzem, illetve leírom a véleményemet róla és a számomra fontos mondanivalóját a filmnek.

A film két haldokló öreg férfiról szól, akik rájönnek, hogy az eddigi életük egy unalmas és semmit nem érő élet volt. Nem akarnak így meghalni, ezért írnak egy listát – ez a bakancslista –, arról, hogy mit szeretnének még az életük hátralévő részében csinálni. Jack Nicholson a gazdag és nagyképű Edward Cole-t játssza, Morgan Freeman pedig a szegény és szerény autószerelőt, Carter Chamberst alakítja.

A bakancslistán olyan dolgok szerepelnek, mint az ejtőernyőzés, autóversenyzés, megmászni a Himaláját, segíteni másokon és egyéb izgalmas és eddig meg nem tapasztalt élmények.
Az orvosok mindössze néhány hónapot jósolnak nekik, amíg még a földi életüket élhetik. Kezdetben Carter el van keseredve, feleségével is megromlott a kapcsolata. Eddigi életének szinte minden napját az autószerelő műhelyben töltötte. Kedvenc hobbija egy televíziós kvízműsor nézése volt, amiből hatalmas lexikális tudásra tett szert.

Edward ezzel szemben úgy tesz, mintha a rákja jelentéktelen lenne. A saját kórházában kezelik, így a lehető legjobb ellátást kapja. Normális emberi kapcsolatai alig vannak, lányával már több éve nem tartja a kapcsolatot. Cartertől is idegenkedik kezdetben, de később barátokká válnak.

Carter az egyik kórházban töltött napján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket szeretett volna, vagy még szeretne elérni az életben, de igazából nem gondolja komolyan ezt a listát. Edward véletlenül észreveszi, és elgondolkozik rajta. Edward az, aki biztatja Cartert, hogy folytassa a listát, mert ezt meg kell csinálniuk. Így készítenek egy közös listát és elindul a kalandjuk. A listáról már majdnem mindent teljesítettek, még a Himalája megmászása lett volna vissza, amire tettek is kísérletet, de rossz időjárási körülmények miatt vissza kellett fordulniuk. Carter nem sokkal később meghal. Edward egyedül megmássza a hegyet, és a csúcson helyezi végső nyughelyére Cartert, ezzel teljesítve úgymond Carter célját.

Azzal együtt, hogy egy vígjáték (kalandfilm), nagyon komoly mondanivalója van. A legfőbb tanulság számomra, hogy az élet nem tart örökké, így ki kell használni minden pillanatot. Mindenkinek kell, hogy legyen egy bakancslistája! Olyan dolgok listája, amiket az ember még életében szeretne megvalósítani, véghezvinni. Ezeknek olyannak kell lenni, amit nagyon akarunk, amire ha gondolunk, égető vágy él bennünk, hogy elérjük azt. Így lesz csak hatásos ez a listánk. Persze, az idők folyamán ez változhat. Lesz, hogy valamit már nem szeretnénk annyira elérni, lesz, hogy egy bizonyos célt hozzátennénk, mert az adott életszakaszunkban arra vágyunk. Carter még az egyetemen kapta feladatként, hogy írjon össze öt dolgot, amit még halála előtt szeretne elérni. Akkor olyanokat írt, mint az első fekete elnöknek lenni, milliomosnak lenni, de sok-sok év elteltével, mikor most újra elővette a listát, kezdetben olyanok szerepeltek rajta, mint segíteni másnak, egy jót nevetni.

A lényeg, hogy legyen mindig szemünk előtt a listánk (legyen leírva egy füzetbe) és úgy alakítsuk életünket, hogy ezeket megvalósítsuk – ne feledjük, mi írtuk össze, égető vágyat érzünk ezek megvalósítása iránt, nem gátolhat meg minket semmilyen akadály!

Amióta a személyiségem fejlesztésével foglalkozom, számos célokról szóló könyvet, írást olvastam, hanganyagot hallgattam, tréningen vettem részt, és mindegyik egyfajta bakancslista összeírására tanít meg. Az én bakancslistámon (én „Top100-as célok”-nak hívom, száz ilyen célt írok/írtam össze) szintén szerepel a Himalája (Mount Everest) megmászása, pilótajogosítvány megszerzése, körbekerékpározni a Földet, vagy például egy könyvet írni, de ezeken kívül még rengeteg egyéb célt tűztem ki.

Tehát szerintem a legnagyobb tanulság a filmből, hogy legyenek céljaink és merjünk nagyot álmodni! A két szereplő erre az utolsó hónapjaiban jött rá, de megérte a felismerés.

Fontos kérdés lehet, hogy mit számít ilyenkor a pénz? Carternek nincsenek túl jó anyagi körülményei, Edward viszont dúsgazdag, de emberi kapcsolatai alig vannak. (Ez természetesen nem mindig van így, a filmben van így ábrázolva.) Edward egész eddigi életében hajszolta magát, csak a pénz iránt tudott lelkesedni, abból akart egyre többet és többet, de nem igazán élvezte az életet, hiszen állandóan a saját maga alakította stresszben élt azzal, hogy csak hajszolta magát és nem állt meg egy pillanatra sem. Carter történelmet akart tanulni, de gyerekének születése szólt közbe, így otthagyta az egyetemet, és autószerelő lett. Több mint negyven évet dolgozott eddig, de anyagilag mindig szűkölködött.

Számos olyan dolog kerül a listájukra, ami megvalósításához nem kevés pénz kell (utazgatások, egyéb kalandok, stb.). Ha Edward nem lett volna, Carter nem biztos, hogy az ilyen anyagi jellegű céljait véghez tudja vinni. Tehát szerintem igenis számít a pénz ilyen esetben is, de persze ez nem minden. Például pénzzel nem tudja elérni azt, hogy „sírásig nevessen”, ez máson múlik. Másokon igaz, hogy tud segíteni pénzzel, de anélkül is lehet, hiszen erre számos lehetőség van, és talán nagyobb öröm mindkét fél számára akár csak egy mosoly, amivel felvidítjuk valaki napját.

Amikor összeírjuk bakancslistánkat, vagy kitűzzük céljainkat, érdemes arra törekednünk, hogy a „lenni, tenni, és venni” fajta célokból nagyjából ugyanakkora arányban legyen, így, ha pl. pénz szűkében vagyunk, akkor is rengeteg célunkat el tudjuk érni, hiszen a „lenni és tenni” célokhoz nem feltétlenül van szükségünk sok pénzre. Ha csak olyan célokat tűzünk ki, amik arról szólnak, hogy miket szeretnénk birtokolni, könnyen csapdába eshetünk. Úgy gondolom, hogy először azzá az emberré kell válnunk, hogy megtehessük vagy megvehessük azokat a dolgokat, mintsem attól válunk azzá az emberré, hogy megveszünk bizonyos dolgot.

„A buddhisták szerint mindig visszatérünk, magasabb vagy alacsonyabb szinten, attól függően, hogy hogyan éltünk.” „Látod, engem itt veszítenek el. Úgy értem, mit kell tennie egy csigának, hogy feljebb lépjen a ranglétrán? Húzzon egy tök egyenes nyálkacsíkot?”

Ez a jelenet azzal együtt, hogy humoros, elgondolkodtató. Mivel nem jöttünk még rá, hogyan gondolkoznak a csigák (ha egyáltalán gondolkoznak), ezért nem tudhatjuk Edward vicces kérdésére a választ. Mindenesetre, emberekre vonatkoztatva, szerintem van értelme a kérdésnek. Igenis fontos, hogyan élünk. Az más kérdés, hogy tényleg visszatérünk-e egy magasabb vagy alacsonyabb szinten, de ettől függetlenül nem mindegy, hogyan élünk. Nem mindegy, hogy a „jó” vagy a „rossz” tölti ki napjainkat. Nem kell feltétlenül valami óriási dolgot véghezvinnünk ahhoz, hogy elmondhassuk, jól éltünk, jó életünk volt és boldogok voltunk, sokkal inkább fontos, hogy hogyan tettük mindezt.

Amikor Carter és Edward Egyiptomban az egyik piramis tetején ülnek, Carter mesél egy történetet arról, hogy a régi egyiptomiaknak volt egy szép gondolatuk a halálról. Mikor a lelkünk a mennyek kapujába ér, az istenek két kérdést tesznek fel, és a válaszunkon múlik, hogy bebocsátást nyerünk-e. „Leltél-e örömöt az életben?” és „Vittél-e örömöt mások életébe?”

Mindkét kérdésről azt gondolom, érdemes feltenni magunknak időközönként. Az ember úgy van megalkotva, hogy alapvetően a boldogságra törekszik. Én úgy gondolom, nincs olyan, hogy „most végre elértem a boldogságot”. A boldogság maga az utazás az életünkben, és nem egy olyan dolog, hogy haladunk feléje, és egyik pillanatban még nem, másik pillanatban meg már elértük és onnantól kezdve boldogok vagyunk. Meg kell találnunk azokat a tényezőket az életünkben, amitől örömöt érzünk. Olyan dologgal kell mindennapjainkban foglalkozni, amit szenvedéllyel vagyunk képesek végezni, és a boldogságunk garantáltan nem marad el. Természetesen vannak időszakok, amikor boldogabbnak érezzük magunkat, de úgy gondolom, ez csak rajtunk múlik.

Nem véletlenül az a második kérdés, hogy „Vittél-e örömöt mások életébe?”. Szerintem csak úgy lehetünk igazán boldogok, hogy segítünk másnak megtalálni saját boldogságát, örömet okozunk neki. Úgy gondolom, ha önszántunkból segítünk másnak vagy valamivel örömet okozunk neki (és nem azért, mert megkértek rá, hanem saját akartunkból), az nekünk is jó érzés és hozzájárul a boldogságunkhoz.

Talán Edward az, aki leginkább megváltozik a történet végére. Értékelni kezdi a már meglévő dolgait, több év után felkeresi a lányát és kibékülnek. Carter korábban hal meg. A legnagyobb tette talán, hogy segített Edwardnak meglelni az örömöt az életében.

A film nagyon érdekes kérdéseket vet fel, amin ha elgondolkozunk, biztos vagyok benne, hogy jó irányba visszük az életünket. Szívből ajánlom ezt a filmet.

„Mindannyiunk élete egy-egy patak, mely ugyanabba a folyóba ömlik, ami végül a vízesés ködén túl a mennybe ér. Drága barátom, hunyd le a szemed és engedd, hogy a víz hazavigyen!”

Borsos Bence 12.n