GIMA OnlineRólatok - Nektek

Január 12-én Dombóvár városa vendégül látta Magyarország egyik legismertebb orvos-genetikusát, Dr. Czeizel Endrét, aki egy rendkívül érdekes előadást tartott az érdeklődőknek a Művelődési Házban. Az előadás előtt pedig egy-két kérdésünkre is választ adott.

Dr. Czeizel Endre előadásának azt mutatta be, hogy egy ember tehetségének kibontakozását milyen dolgok határozzák meg legfőképpen. A genetikai tulajdonságok mellett a nevelés milyenségét, valamint a környezeti hatásokat emelte ki a tehetség kibontakoztatásában meghatározó tényezők közül. Különböző statisztikai adatok segítségével bemutatta, hogy a magyarok más népekhez képest mennyire nagy számban adnak a világnak tehetséges embereket. Kiderült, hogy a Nobel-díjas emberek között számos magyar tudós is akad. Fény derült arra is, hogy a történelem folyamán mindig akkor született a legtöbb igazán tehetséges ember, mikor arra igény volt, amikor jól működött Magyarországon a gazdasági és oktatási rendszer.

Tudomásunk szerint az Ön fiatal korában még nem volt elfogadott tudomány a genetika, hogyan került mégis kapcsolatba vele, hogyan lett genetikus?
Igen, ez így van. Az 50-es évek idején jártam egyetemre, akkor még nem oktatták a genetikát, mert a genetika egy bűnös tudomány volt. Először nőgyógyász akartam lenni, s 1965-ben, 30 éves koromban a kandidátusi disszertációmat a magzatok betegségeiről készítettem. Akkor hirtelen politikailag kinyílt a világ, ugyanis Hruscsov elment Amerikába, s látta, hogy a genetika milyen csodás eredményeket hozott a mezőgazdaságban. Valamint egy fiatalnak mindig nagy kihívás, hogy egy olyan új szakmát kezdjen el művelni, ahol nincsenek nagy öregek, nincsenek előzmények, s akkor elhatároztam, hogy genetikus leszek. Szerencsém volt, mert 1969-ben voltam kint Dániában, 1971-ben Skóciába, Angliában ösztöndíjasként, tehát tiszta forrásból megtanultam a genetikát, s így lettem genetikus.

Mit tart a legnagyobb tudományos eredményének?
Ez egy nagyon jó kérdés. Mert mikor az ember fiatal, s az álmodozások korát éli, akkor természetesen a nagy elődöket próbálja mintaként venni. Először alapkutatásban akartam elérni, hogy majd azonosítjuk a kromoszómán belül a géneket. Aztán kiderült, hogy Magyarország egy szegény ország, hiszen a kutatáshoz rengeteg pénz kell, ami akkor nem állt rendelkezésünkre, így elkezdetem egy olyan kutatást, amit úgy mondunk, hogy népesség genetikai kutatás. Tehát nem alapkutatás, hanem alkalmazott kutatás. Ekkor meg tudtam egy-két olyan dolgot csinálni itthon is, ami máshol nincs, vagy nem olyan gyakori, például ilyen a fejlődési rendellenességek országos nyilvántartása, vagy a családtervezési tanácsadó. Ez segített abban, mikor szóba jött az, hogy, hogy lehetne a fejlődési rendellenességeket kivédeni magzatvédő vitaminokkal. Akkor nekem volt egy olyan családtervezési rendszerem, amivel ezt az ötletet, ezt az elméletet tudtuk ellenőrizni, és így Magyarországhoz, s a nevemhez kötik azt, hogy be tudtuk bizonyítani, hogy a magzatvédő vitaminokkal, ha a fogamzás előtt elkezdik szedni egy hónappal, s utána legalább két-három hónapig szedik, akkor a fejlődési rendellenességek egyharmada kivédhető.
Ez egy nagyon nagy dolog, mert mondjuk nyitott gerinccel csak 850 000 gyerek születik évente a világban, s 850 000 gyerek hal meg, vagy lesz egy életre nyomorék. Ezt a világban nagyon sokra értékelik, s a nemzetközi szaktekintélyek körében ez volt a legnagyobb eredmény, amit elértem.

Genetikusként és tanácsadóként nagy szerepe lehetett abban, hogy olyan emberek is vállaljanak gyereket, akiknek ez nem olyan egyszerű. Van-e olyan orvosi esete, amelyet kiemelne?
Ez egy nehéz kérdés. Mikor az optimális családtervezést 1984-ben elindítottuk, akkor az volt a kérésem, hogy ha megszületik a kisbaba, akkor küldjenek egy fényképet róla. Mikor pedig 1998-ban nyugdíjba mentem az Állami Intézetből, akkor már 26 000 fényképet őriztünk, ami 26 000 gyermeket jelent, ami egy rendkívül nagy eredmény. Vannak nagyon jó emlékeim, például egy családban úgy nézett ki, hogy genetikai problémák miatt nem születhet gyerek, vagy csak beteg gyerek születhet, s az ilyen eseteken tudtunk segíteni.
Ugyanakkor 15-20 évvel ezelőtt a házasságok nagy része gyermektelen volt, mert valamilyen okból a férfiakban és a nőkben olyan bajok voltak, amik miatt nem lehetett gyermekük, ma pedig már az ilyen pároknak tudunk segíteni, efféle eljárások a Lombikbébi program, a mesterséges-ondóbevitel, s különböző más trükkök. Ezek az eredmények egyrészt nagyon jók, hiszem, boldoggá tudunk tenni olyan embereket, akik boldogtalanságra lettek volna kárhoztatva, mert gyermektelennek lenni az egy boldogtalan állapot.
Ám én sajnos azt is látom, hogy ezekkel a beavatkozásokkal egy hatalmas kárt is csinálunk. Hiszen a természetben van egy olyan ősi törvény, hogy „hulljon a férges”, vagyis az ilyen embereknek azért nem volt utódjuk, mert valamiféle genetikai bajuk volt. De ha mi segítünk nekik, akkor az ő gyerekeikben még több genetikai rendellenesség lesz. Ezen kívül mi orvosok felborítjuk azt a fontos egyensúlyt a világban, hogy csak a legerősebbnek, a legegészségesebbnek lehessen utódja. De természetesen mindig segítünk, hiszen az orvosok számára nem lehet kétséges, hogy az a feladatunk, hogy segítsünk. Csak ha a jövőt nézem, akkor azt látom, hogy nagyon nagy gondja lesz emiatt az emberiségnek.

Ön szerint hogyan lehetne leszorítani az abortuszok magas számát Magyarországon?
Ez egy eléggé érzékeny kérdés, mert erre van megoldás. Hollandiában lényegében nincs abortusz, hisz ott az iskolákban van egy olyan tantárgy, ami segíti a felkészülést a családi életre. Ott a gyerekeket megtanítják arra, - hiszen a tizenéves gyerekek nem „hülyék”, szerelmesek lesznek, s lehet, hogy még szerelmeskednek is-, hogy hogyan kell védekezni, hogy nem is a szex a fontos, hanem, hogy két ember a szerelem bűvöletében találjon egymásra, s ezt nem szabad elaprózni, mert ez egy óriási érték. Ha pedig ne adj’ isten megtörténik a gond, akkor vannak bizonyos szerek, mint például a sürgősségi tabletta, amit 72 óráig be lehet venni, s ha ezt Magyarországon is a patikákban recept nélkül lehetne kapni, akkor sokan élnének vele.
Tehát én azt gondolom, hogy drasztikusan lehetne csökkenteni az abortuszok számát Magyarországon. Hiszen az abortusz nem egyéb, mint egy gyilkosság, az orvosok egy emberi életet oltanak ki. 1996-ban elindítottuk a tantárgyat, a felkészülést a családi életre, s a második évben már 504 iskolában tanították ezt. Életem egyik legnagyobb csalódása volt, hogy ezt később eltörölték. Ez azért szomorúságom, mert az abortusz egy nagyon súlyos emberi vétek, amin lehetne segíteni, csak egyszerűen fel kellene világosítani a gyermekeket.

Szenyéri Viktória 9.n