Öregdiákjaink a világban

 

 

 

2013 | Szerző: Weich Lili 9. n
        


A centenáriumi tanévben új rovatot indítunk útjára. Gimnáziumunk olyan egykori diákjait keressük fel, akik szakmájukban elismertséget szereztek. Elsőként Váradi Adriennel beszélgettünk, aki 1992-ben végzett iskolánkban és jelenleg a világhírű Cartoon Network nevű cégnél dolgozik Londonban.

  • Mikor voltál a gimnáziumunk diákja?

1988 – 1992 között tanultam az iskolában.

  • Hogy emlékszel vissza ezekre az időkre?

Pontosan emlékszem arra, melyik órán melyik osztályteremben, hol ültem, és rémlik az is, mikor, ki mellett. Ezen kívül konkrét emlékeim a felelésekhez fűződnek leginkább, de ezek nem minden esetben kellemesek persze! Hogyan is lennének, mikor annak idején is eléggé izgulós voltam. A nyelvórákat szerettem legjobban. Tanultam oroszt, németet és angolt is a négy év alatt.

  • Melyik a legmaradandóbb gimis emléked?

Az angol szakkörök a gimi udvarán, no meg az osztálykirándulások!

  • Az osztálytársakkal, volt osztályfőnökkel tartjátok a kapcsolatot?

Részben abból adódóan, hogy a gimnázium után nem maradtam Dombóváron, no meg természetemből fakadóan is, azt kell mondjam, hogy bár szívesen gondolok vissza osztálytársaimra és tanáraimra, csak két volt osztálytárssal tartom a kapcsolatot, akikkel a gimnázium után közös dolgunk akadt. Weich (Papp) Emesével, együtt jártunk főiskolára, Vicze-Máthé Julival pedig egyéb közös dolgunk akadt az életben, és most mindketten Londonban élünk.

  • A gimnáziumból merre vezetett az út?

A székesfehérvári Kodolányi főiskolán tanultam tovább angol irodalom és tanárképző szakon, aztán pedig az ELTE amerikanisztika szakát is elvégeztem Budapesten. A főiskolás-egyetemista éveim alatt angol nyelvet tanítottam, ami az első bevételi forrásommá vált. A tanulmányaim befejezte után a fővárosban maradtam, és elkezdtem dolgozni. Első meghatározó munkahelyem a Varga Stúdió volt, ahol asszisztensként animációs filmek fejlesztésében vettem részt, főleg adminisztratív minőségben. Itt nagyon szerettem dolgozni, de amikor eljött az idő a továbblépésre, egy független mozifilmeket forgalmazó cég sajtó és marketingosztályán folytattam a pályafutásomat. Ezután nagyot gondoltam, és elindultam Nagy Britanniába, és most Londonban, a Turner Broadcasting nevű nemzetközi médiacégnél dolgozom, a Cartoon Network gyerek TV csatorna régiós PR menedzsereként.

  • Mi adott ehhez indíttatást?

Kiskoromtól kezdve kultúra-központú volt az érdeklődésem, mindig is szerettem a mozit, a rajzfilmeket.

  • Milyen képességek jelentenek előnyt ebben a szakmában?

Mivel egy nagy cégnél dolgozom, szükség van arra, hogy tisztában legyek a cég kitűzőtt céljaival, és azokat szem előtt tartva önállóan, de egy csapaton belül képes legyek a céloknak megfelelő eredményeket hozni. Fontosak a vezetői képességek, mivel munkakörömből adódóan én felelek a régiós PR csapat munkájáért is.

  • Hogy kerültél Angliába?

Az egyetem elvégzése után vágytam arra, hogy világot lássak, és amikor adódott egy lehetőség, éltem vele. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok Londonban, és elindultam.

  • Tudatos volt az elszakadás Magyarországtól, vagy ez csak egy "átmeneti állapot"?

Jelenleg nem érzem ezt átmeneti állapotnak.

  • Hogy kerültél a Cartoon Network-höz?

Sok hónapon át tartó tudatos munkakeresés következményeként.

  • Pontosan milyen feladatkörben dolgozol? Mit dolgozol pontosan?

Kelet- Közép-Európa és a Benelux államok régiós PR vezetőjeként regionális sajtós csapattal dolgozom együtt. Az a munkám lényege, hogy én és csapatom a fent említett térségek célközönségét, akik elsősorban kisgyermekes családok – gyerekek és szüleik –, a Cartoon Network rajzfilmcsatornával kapcsolatosan minél több releváns információval lássuk el, értesítsük őket az újdonságokról kreatív módszerekkel. Akkor eredményes a munkánk, ha kimutatható módon bennünket választanak a gyerekek, mikor suli után vagy hétvégén megengedett a tévézés, vagy az internetezés.

Weich Lili 9. n

A Cartoon Network (rövidítve: CN, magyar fordításban: Rajzfilm hálózat) a Turner Broadcasting System (Time Warner) amerikai kábeltelevíziós társasághoz tartozik és annak az egész nap animációs filmeket bemutató adója. A csatorna első változata, az amerikai egyesült államokbeli 1992. október 1-jén kezdett el sugározni, de műsorát szinte azonnal átvették Európában is. Azóta már a világ legtöbb országában elérhető. Valahol már az ország hivatalos nyelvén, valahol még csak angol nyelven. A csatorna ma is terjeszkedik. Korai éveiben még csak klasszikus (főként Hanna-Barbera és MGM) rajzfilmeket sugárzott, de 1994-től a Space Ghost Coast to Coast című sorozatával megkezdte a saját rajzfilmgyártását és akkor megalakult a Cartoon Network Studios. Majd elindította a Cartoon Cartoons-t a későbbi eredeti sorozataival, mint Boci és Pipi, Dexter laboratóriuma, Pindúr pandúrok, Johnny Bravo, Ed, Edd és Eddy, valamint Bátor, a gyáva kutya.