GIMA OnlineRólatok - Nektek

 

            

Tanárportré - dr. Szenyéri Zoltán

Dr. Szenyéri Zoltán tanár úr nyitottsága a diákok felé közismert, így nem okozott nekünk meglepetést a személyiségére, tanári pályájára, tudományos tevékenységére vonatkozó kérdésekre adott rendkívül közvetlen válaszaival.

Hol töltötte a gyerekkorát?
Vásárosdombón nevelkedtem, de a szülőhelyem Komló, mert akkoriban még nem volt kórház Dombóváron. Nem titok, hogy 1969-ben születtem. Alsó tagozatra Vásárosdombóra jártam, felső tagozatra pedig Sásdra. Meggyőződésem szerint a sásdi egy nagyon jó kis általános iskola volt abban az időben, sok jó tanárral. A nyolcadik osztály elvégzése után a jó tanulók közül szinte mindenki kizárólag Dombóvárra jött tanulni. 1983-tól tanultam itt négy évig a gimnáziumban.

Hogyan emlékszik vissza a gimnazista önmagára?
Emberileg sokkal másabb voltam. Talán szakmailag abból a szempontból nem, hogy akkor is már elsősorban a humán tárgyak, a történelem, és a földrajz érdekeltek. Mindig mondom a saját lányaimnak, hogy ellentétben velük, én egyszer sem voltam kitűnő a tanulmányaim folyamán semelyik iskolában sem. Ezért vagyok rájuk apaként különösen büszke. Általában a természettudományok és a matematika nehezebben ment. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem, de sokkal több energiát kellett ezekbe a tantárgyakba belefektetnem a jó jegy érdekében, míg a többi tananyag egy-két olvasás után raktározódott. Amit nagyon bánok, hogy nem voltunk rákényszerítve az idegen nyelvek tanulására, ugyanis nem volt kötelező a felvételihez. Bár nekem elég jól mentek az idegen nyelvek, ennek ellenére későn vettem rá magam a nyelvtanulásra. Diákként emberileg eléggé visszahúzódó voltam, talán túlzottan is, ezt is nagyon sajnálom. Azt is bánom, hogy mi vidékiek egypár programból jobban kiestünk, mint a dombóváriak, mert akkoriban a közlekedés nem volt olyan jó hazafelé, mint mostanság.

Miért a tanári pályát választotta?
Abban, hogy tanár lettem, nagy szerepe volt egyrészt az egyéniségemnek, másrészt annak, hogy 25 évvel ezelőtt sokkal nagyobb érték volt az, ha valaki tanár lett. Sokkal nehezebb volt bekerülni az egyetemekre, nem dicsekvés, de több mint tízszeres túljelentkezés mellett jutottam be a szakjaimra, miután a történelem-földrajz szakos képzés csak két helyen volt az egész országban. A szakok megválasztásában nagy szerepe volt dr. Berta Bálint egykori igazgató úrnak, aki nagyon jó tanár, jó előadó volt, ahogy mondani szokták, szuggesztív egyéniség. Az ő hatására döntöttem a történelem és a földrajz szak mellett. Berta igazgató úr Debrecenben végzett, ő ajánlotta nekem, hogy menjek oda. Azt kell, hogy mondjam, utólag sem bántam meg ezt a döntésemet.

Az egyetem elvégzése után egyből a dombóvári gimnáziumban kezdett tanítani?
Igen. Nyilván a bizalom mögött ott volt, hogy egykori tanárom, Berta Bálint akkor lett igazgató. Szőke Sanyi bácsi nyugdíjba vonult, így Bódogh tanár úr akkor már egyedül volt földrajz szakos, és ha emlékeim nem csalnak, nem sokkal utána igazgatóhelyettes is lett. Tehát kellett valaki, aki átveszi a stafétabotot, és így szerencsém volt, hogy amikor végeztem, fölajánlották ezt az állást.

Mi volt a legnagyobb tanári élménye, amit eddigi pályafutása alatt szerzett?
Szakmai eredményként feltétlenül az, hogy megnyerte az OKTV-t az egyik diákom, Lehel Anita.  Ezt tartom pályafutásom egyik csúcsának. De kezdő tanárként az is nagy élmény volt, amikor fiatalon egy Európai Unióról szóló verseny döntőjébe jutottunk, aminek eredményeképpen olyan fogadáson vehettünk részt, ahol fehér kesztyűs, libériás inasok szolgálták fel a jobbnál jobb fogásokat számunkra. Addig még ilyen vendéglátásban soha nem volt részem. Ez 2001-ben történt, és nagy megbecsülése volt a munkámnak, nem is beszélve arról, hogy olyan nagy értékű könyvjutalmat kaptunk, ami több havi fizetésemmel ért fel. A legnagyobb tanári élmény azonban mindenképpen az, amikor azt érzem, hogy a gyerekek szeretnek és elismernek.

Tartja a régi tanítványaival a kapcsolatot?
Az osztályaimmal elég szoros a kapcsolat, most már az idő távlatából nyugodtan mondhatom, hogy baráti viszony alakult ki közöttünk. Főleg a legelső osztályommal, mert hozzájuk korban is elég közel álltam. Vannak olyan tanítványok, főleg akiket versenyre készítettem fel, akik visszajárnak. Nyilván, ahogy múlnak az évek, vannak olyan kapcsolatok, amiket nem ápolnak rendszeresen, messze kerülnek egymástól az emberek, családot alapítanak, ezáltal sokkal nehezebb a kapcsolattartás. Tanítottam másik két középiskolában is óraadóként, és bizony onnan is gyakran találkozom fiatalokkal, akik mindig megismernek és megkérdezik, hogy vagyok.

Öt év igazgatás után milyen érzés volt a tanév kezdetétől teljes óraszámban visszatérni a tanításhoz?
Nagyon furcsa érzés volt. Öt évet voltam előtte igazgató, meg előtte ugyanannyi ideig igazgatóhelyettes, és az embernek a más feladatokból adódóan más a látásmódja. De a múlttal most nem is foglalkoznék, azt gondolom, hogy a döntéseket, s azok hátterét ti is ismeritek. Az elmúlt időszak sok lelki csalódást is okozott, amit fel kellett dolgozni, ez szeptemberre szerintem megtörtént, és azt tudom mondani, hogy nagy lendülettel láttam munkához. A megtartott órák mellett rengeteg egyéb elfoglaltságot vállalok, szakkört, korrepetálást. Beindítottuk a helytörténeti szakkört és próbálom szerkeszteni az évkönyvet. A gimnázium fennállásának 100. évfordulója alkalmából évkönyvet fogunk kibocsátani és arra bíztatnék mindenkit, hogy vásárolja meg a kötetet, mert minden valaha nálunk végzett gimnazista benne lesz, és ami különösen örvendetes, hogy lesz egy olyan DVD melléklete, amire az összes tablóképet fölvisszük.

Mit tart az iskolánk legnagyobb erényének?
Nagyon remélem, hogy amíg igazgató voltam, addig azt éreztétek, hogy egy olyan iskolát szeretnék, ahol a gyerekek jól érzik magukat, ahova örömmel jönnek, nem szorongással, nem utálkozással. De emellett a jó iskola a maga elé kitűzött célt teljesíti. Nekünk az a célunk, hogy titeket eljutassunk a továbbtanuláshoz, és nem is akárhogyan, mert ma már néhány szakra kis túlzással lehet azt mondani, hogy lasszóval fogják a diákokat. Tehát összegezve, az iskolánk legfontosabb feladata, hogy a diákjaink által megjelölt helyekre minél jobb eredményekkel, nyelvvizsgákkal juttasson be, hogy olyan eredményekhez, tudáshoz, emberséghez juttasson, amik segítenek megállni a helyeteket az életben. Remélem, hogy minden diákunk megtalálja a számítását. Nagyon büszke vagyok azokra a rendezvényekre, amiket személyesen szerveztem a számotokra. Azt gondolom, hogy az iskola programkínálatának nagyon nagy szerepe van az iskolai légkörben.

Milyen témából írta a doktori dolgozatát?
A doktori dolgozatomat röviden megfogalmazva a dél-dunántúli németekből írtam. Földrajzi megközelítésből, ami az jelenti, hogy nagyon sok térképet szerkesztettem, és számtalan statisztikai adatot elemeztem. Minden ilyen dolgozat elkészítésének az a legfontosabb feltétele, hogy valaki a jelöltet elfogadja a vezető oktatók, professzorok közül, és alkalmasnak találja a témaválasztást. Viszonylag nagy témát kellet választani, mert a Ph.D doktori fokozat, amit én megszereztem, arra azt szokták mondani, hogy a régi kandidátusi fokozathoz sokkal közelebb áll, mint a régi kisdoktorihoz. Tehát a doktoráláshoz kellett egyetemre járni, órákat is felvenni és előírás volt az is, hogy az embernek tudományos publikációi jelenjenek meg, megfelelő számban. Nem lehetett úgy doktorálni, mint régebben, hogy valaki összeállított egy dolgozatot, elfogadták, megvédte és már meg is kapta a címét. A doktori cím megszerzését tehát egy komoly tudományos munka előzte meg.

Több televíziós műveltségi vetélkedőn megmérettette már a tudását. Ennyire szeret játszani, vagy ennyire szeret szerepelni?
Nagyon szeretek játszani, ez nálunk minden családtagra jellemző. Imádom a társasjátékokat és szeretek kártyázni. Nem a szerencsejátékot kedvelem, hanem olyan kártyajátékokat, amikhez gondolkodni kell. A sportolás is valahonnan innen jön részben, mert az ember nem csak a testét edzi, hanem közösségi élményt is nyújt, ha valahol másokkal együtt sportolhatok. Őszintén megmondom, hogy itt is munkált az emberben annak idején az, hogy a tanári pályához mérten nagyon-nagy nyeremények voltak a televízióban, és aki nyert, az adott esetben biztosabb egzisztenciát teremthetett magának. A „Mindent vagy semmit” vetélkedőre vagyok a legbüszkébb, amit Vágó István vezetett. Akkoriban egy televíziós csatorna volt az egész országban, ez egy olyan vetélkedő volt, ahol kilenc adást kellett megnyerni, minden adásban két versenyző ellen. Ha valaki sokáig jutott el, akkor a fél ország szurkolt neki. Több millióan néztek engem is akkor azon a pár héten, ma azt mondanátok, hogy celeb lettem, mert rengetegen gratuláltak. Büszke vagyok rá, hogy egy autót sikerült nyernem, annak a játéknak a történetében csak tizenketten voltunk ilyenek, akik eljutottak idáig. Játszottam előtte és utána is, jóval kisebb nyereménnyel és sikerrel. Mindenkit arra bíztatok, hogy ha betöltitek a tizennyolcat, akkor menjetek játszani, ha lesz rá még lehetőség, mert az érettségi utáni egy-két évben vagyunk a legműveltebbek és a legszéleskörűbben tájékozottak.
Van-e kedvenc történelmi személyisége? Ha igen, miért ő?
A reformkort szeretem, ez számomra a mindenkori ideál. Akkor nagy egyéniségek éltek, akik sok mindenben nem értettek egyet, mégis tisztelték egymást. Kiemelt kedvenceim Kossuth Lajos és Széchenyi István, akik sok mindenben különböző véleményen voltak, mégis együtt vállaltak pozíciót kormányban, országban. Valahol ez lenne az üzenete az ő korszakuknak: lám a nagy politikusok is sok mindenben megtalálhatják a közös hangot, amit napjainkban nem mindig mondhatunk el.

Van-e olyan hely a világban, ahová legszívesebben elutazna?
Svájcba mennék, méghozzá egy több hetes körútra, mert rengeteg olyan természeti látnivaló és műemlék van, amit nagyon szívesen megnéznék. De sok helyen nem jártam még a világban, szeretnék még eljutni az életemben Londonba vagy Párizsba.

Pintér Kata 9.n