Körkérdés

 

 

 

Kinek van okostelefonja?


Napjainkban minden második ember tulajdonosa egy okostelefonnak, így nem csoda, hogy majdnem minden gimnazistának van egy ilyen készüléke. Ha valaki körülnéz az iskolában, szinte biztos, hogy lát olyan tanulót, aki épp a telefonját nyomkodja.
Körkérdésünkben arról faggattuk a megkérdezetteket, hogy van - e okostelefonjuk, ha van, mire használják vagy egyáltalán mi a véleményük a témával kapcsolatban.


Pónya Bence, 9. n:
1Már kettő okostelefonom is volt. Én tök jó dolognak tartom, hogy van ilyen készülék, s teljesen meg vagyok elégedve velük. Az első okostelefonomat a Télapó hozta, a másikat pedig nemrég kaptam a mamámtól. A telefonomat általában zenehallgatásra használom, szórakoztatóbbá teszi az utat a suliba jövet, illetve hazafelé. Szoktam vele játszani is, de azért legtöbbet telefonálásra használom. Ezen kívül azt gondolom, hogy talán azért is van okostelefonom, és azért is szeretem jobban ezt, mint egy sima készüléket, mert ez a trend, mindenki ezt akar venni. Ezen kívül rengeteg olyan alkalmazás van rajta, például GPS, ami egy sima mobilon nem feltétlenül van. Ma már ezeknek az okostelefonok a többsége Androidos, így könnyebben lehet adatot cserélni, és szerintem a legtöbb ember ezt szereti bennük.


1Szijártó István, 10. n:
Nincsen okostelefonom, mert számomra azért kell egy telefon, hogy telefonáljak, vagy esetleg zenét hallgassak, ehhez pedig nincs szükségem okostelefonra. Azért egy Wifit elfogadnék, mert néha unatkozok az órákon, ha ez megoldható lenne, akkor én teljesen elégedett lennék a hagyományos telefonommal is. Amúgy az én véleményem az, hogy azért van olyan sok fiatalnak okostelefonja, mert ez a menő, s ezt gyártják ma tömegesen a világon.


Horgos Natália, 9. n:1
Jelenleg nincs okostelefonom, mert sajnos tönkrement, de egyébként már régebb óta van. Naponta körülbelül négy órát használom a telefonomat, általában játszok rajta, például „Pouzok”, „facebookozok”. Azt hiszem, nem tudnám elképzelni az életemet a telefonom nélkül.

 

 


Kőszegi Kristóf, 10. n:
1Van okostelefonom, amit nemrég kaptam a szüleimtől. Azért szeretem, mert van rajta internet hozzáférés és tudok rajta „facebookozni”. De nekem elég lenne egy sima telefon is, amin van net. Sokszor nem szeretem, hogy érintőképernyős a mobilom, mert ha hívnak, néha felveszi saját magát, s lehallgatnak. Általában játszok rajta, de például nincsen Poum, viszont van Viberem, valamint telefonálok és SMS-t küldök vele. Nem sokat használom egy nap, bár általában azért a kezemben szokott lenni.


Batka Ágnes tanárnő:

1Nincs okostelefonom és nem is tervezem, hogy lesz. Úgy gondolom, hogy teljesen fölösleges, mert amire általában használják ezeket a készülékeket, az az internet. Az efféle dolgaimat pedig elintézem a számítógépen, hagyományos internetkapcsolat révén.
A fiataloknak szerintem azért van ilyen készüléke, mert talán úgy gondolják, hogy ez egyfajta státuszszimbólum, szinte hozzátartozik az identitásukhoz. Néha úgy érzem - s ez kissé szomorúvá tesz - mintha ez által értékesebbnek tartanák magukat; így lesznek hasonlóak a többiekhez, így tudják „hozni” azokat az elvárásokat, amelyeket a kortársaik állítanak eléjük.

Szenyéri Viktória 9.n