Sajtódíjat nyertünk

 

2012 | Szerző: Pintér Kata és Szenyéri Viktória 8.n




         Egy kis csapat, temérdek munka, és hatalmas álmok. Rengeteg ambícióval, és persze megannyi kihívással kezdtük el idén újra életre kelteni hajdani, nagy múltú iskolaújságunkat. Akkor még nem is gondoltuk, hogy a kemény munka ilyen hamar meghozza a gyümölcsét. A DUE Médiahálózat Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán online diákmédium kategóriában második helyezést ért el a Gimi Magazin nevet viselő magazinunk. A díjat a 19. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon vehettük át.

A Sajtófesztiválnak a MIllenáris Fogadó adott otthont


A rendezvény május 11-én került megrendezésre Budapesten a Millenáris Park Fogadótermében. Megérkezésünkkor már hosszú sor kígyózott a Millenáris bejárata előtt. Ez minden várakozásunkat felülmúlta, hiszen nem számítottunk arra, hogy az esemény több ezer embert fog majd megmozgatni.

A hangulat fergeteges volt


A programsorozatot a NoALibi nevű együttes nyitotta meg, majd kezdetét vette az ünnepélyes eredményhirdetés. A Pataki Zita által vezetett gálán, Kecskés István újságíró, a DUE elnöke, valamint dr. Balázs Géza (nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár) és Szayly József (újságíró, a Magyar Rádió Petőfi adójának főszerkesztő-helyettese), a DUE alapító alelnökei adták át a diákújságíróknak a díjakat. Az év online diákmédiuma kategóriában iskolaújságunk, a Gimi Magazin a 2. helyet szerezte meg. Az év második legjobb online diákmédiuma cím mellett, szerkesztőségünk értékes ajándékcsomagot kapott, amely többek között szakkönyveket, belépőjegyeket, szépségápolási termékeket tartalmazott, valamint egy 15 ezer forintos utalványt, ami kedvezményt nyújt a nyári balatonfenyvesi médiatáborban való részvételhez.

A díjátadás ünnepélyes pillanata


Pályamunkánk alapján meghívást kaptunk a rendezvény főtámogatójának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének, Szalai Annamáriának és dr. Németh Gábornak, az Internet Hotline vezetőjének exkluzív sajtótájékoztatójára is. A fő téma itt az Internet Hotline alaposabb bemutatása volt. A kezdeményezés a jogellenes és káros online tartalmakkal vette fel a harcot. A fiataloknak érdemes tudni, hogy nincsenek egyedül az internet veszélyeivel szemben, s bármikor segítséget kérhetnek.

Sajtótájékoztató az Internet Hotline-ról

Szalai Annamáriával, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökével

Régi kedves ismerőssel is találkoztunk, öregdiákunk, Harsányi Ákos a PTE KTK lapjának főszerkesztőjeként vett át elismerést


Közönségtalálkozó keretein belül számos neves hazai hírességgel is találkozhattunk. Többek között az Rtl Klub két műsorvezetőjével, Ördög Nórával és Mádai Viviennel, Katus Attila világ- és Európa–bajnok sportolóval, Horváth Gergely rádiós műsorvezetővel, a Megasztárból ismert Kállay-Saunders Andrással és az X-Faktor sztárjaival, Baricz Gergővel és Vastag Csabával beszélgethettünk. A nagyszínpadon egész nap különböző produkciók váltották egymást. NMHH standjánál pedig a tudatos média használatról kaptunk bővebb felvilágosítást. A fesztiválnak mellettük számos támogatója volt, akik a helyszínen is képviseltették magukat, és különböző programokkal színesítették a napot.

Ördög Nóra a közönségtalálkozón


A hazai diákújságírók legnagyobb seregszemléjén nagyon jól éreztük magunkat, a temérdek lehetőség közül mindenki megtalálhatta a hozzá legközelebb álló programot. A színvonalas eseményről rengeteg élménnyel, elismeréssel tértünk haza.

Sok-sok élménnyel gazdagodva távoztunk

Pintér Kata és Szenyéri Viktória 8.n