Filmajánló

 

 

 

 

Mátrix


A Wachowski-nővérek filmsorozatának első része 1999-ben robbant be a köztudatba. Már kezdetben elsöprő sikert aratott, számos képregény, videójáték alapja lett. Nemcsak az egyik legjobb sci-finek tartják a mai napig, de olyan klasszikusokkal emlegetik egy lapon, mint a Gyűrűk Ura vagy a Forrest Gump. Az első részt később további folytatások követték a közönség örömére. A filmben használt gyakori lassított felvételes jelenetek akkoriban nagy érdeklődést váltottak ki a nézőkből. A korban kiemelkedő effekteket, hatásokat sem féltek használni a rendezők.

A történetben a valóság filozofikus boncolgatása teljesedik ki. Már-már a természetfelettihez közeli elemeket láthatunk benne. A fejlődő intelligenciának, technikának látszólag semmi sem szabhat határt. A film alapja egy szimulációs világ, amelyet mesterséges intelligencia hozott létre, és egy központi gép segítségével kapcsolják rá az embereket. A főszereplő Thomas Anderson (Keanu Reeves), aki egy számítógépes cégnél dolgozik, emellett Neo néven hacker is. A filmben hamar felgyorsulnak az események, fény derül az igazságra, Neo pedig megismeri a valódi ellenségeket, amelyek mellett szinte eltörpülnek a mindennapi problémák. A főhős összeáll pár lázadóval, a csapat pedig nemcsak azt tűzte ki célul, hogy megdöntse az elnyomók uralmát, hanem azt is, hogy felnyissa az emberek szemét. A filmben természetesen a romantikus elemekből sincs hiány.

Ezt követően 2003-ban megjelentek az Újratöltve és a Forradalmak című filmek is. A folytatások kiteljesítették az első részt, így lezárult Smith ügynök és Neo párharca. A főhősök végül életüket vesztették, így évekig szóba sem került, hogy egy negyedik felvonással bővülhet a franchise.

Végül 2021. december 23-án megérkezett a filmvásznakra a Feltámadások. A rajongók kitörő örömmel várták, azonban a vélemények alapján sok ember többet remélt a készítőktől. A nézőkben nosztalgiát ébresztett, azonban az eddigi Mátrix-filmekhez nem ért fel. A történet már azzal kezdődik, hogy Neo újra a szimulált világba kerül, és semmire sem emlékszik. Sikeres fejlesztő, aki egy Mátrix-trilógia nevezetű videójátékkal vált híressé, amelyben a főszereplő Neo. Andersonnak folyamatosan felvillanó emlékképei vannak, amelyek a vele történteket takarják, de kezdetben azt hiszi, csak álmodik. Végül találkozik a lázadók vezérével, aki segít neki a továbbiakban a virtuális valóságban rekedt szerelmét kiszabadítani. Egyes vélemények szerint, itt hibáztak a készítők, hogy a szerelmi szálat vitték tovább, mint főszál, és amiről valójában szól a Mátrix, nem érezhető a filmben. Emellett sok kérdés is felmerült Trinity és Neo feltámadásával kapcsolatban. Alig láthatjuk a híres golyó elől elhajlós jeleneteket, a történet nagyját az összecsapások és verekedések teszik ki.


Habár az utolsó rész talán a leggyengébben sikerült az összes közül, a sorozat sok elismerést kapott. 4 Oscar- és 1 Grammy-díjjal büszkélkedhet. Keanu Reevesnek és Carrie-Anne Mossnak köszönhető, hogy a szerelmes szálon legalább lehet izgulni, és az is biztos, hogy nélkülük még ennyi bája sem lenne a Mátrix – Feltámadásoknak.


Polyák Petra, 10.n

A sorozat részei:

Mátrix – Feltámadások

https://imgur.com/DmsSj7wl.jpg

Mátrix – Forradalmak

http://img1.indafoto.hu/5/7/24927_de9cf7fc237bf2217c1c576e4f026fee/2323219_5f0117daa243ceea35fcd1677f172b06_m.jpg

Mátrix – Újratöltve

http://img10.indafoto.hu/5/7/24927_de9cf7fc237bf2217c1c576e4f026fee/2326217_7c465bb6d51fe9e161eaedee876a732d_m.jpg

Mátrix

http://img3.indafoto.hu/5/7/24927_de9cf7fc237bf2217c1c576e4f026fee/2322925_9053ccd32fb7445498501b060725ed0d_m.jpg

források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trix_(film)
https://index.hu/kultur/cinematrix/2022/01/02/matrix-feltamadasok-sci-fi-reboot-folytatas-lana-wachowski-film-kritika/
képek: http://filmek.s9.hu/matrix-filmek/