Tartalom

Kellemes kikapcsolódást kíván a szerkesztőség!

Linkek

IV. évfolyam 2. szám

IV. évfolyam 1. szám

III. évfolyam 3. szám

III. évfolyam 2. szám

III. évfolyam 1. szám

II. évfolyam 4. szám

II. évfolyam 3. szám

II. évfolyam 2. szám

II. évfolyam 1. szám

I. évfolyam 4. szám

I. évfolyam 3. szám

I. évfolyam 2. szám

I. évfolyam 1. szám

Az Illyés Gyula Gimnázium honlapja

 

Oldallátogatottság számláló:

Március 15-ei ünnepi műsor

 


  

 

 

Az idei március 15-ei műsort a 7.N és 8.N mutatta be, különlegessége volt,  hogy az egész osztályok szerepeltek benne, de természetesen volt, akinek kevesebb, volt, akinek több szöveg jutott. A hosszas próbákból azonban senki nem maradhatott ki. A próbákat általában jó hangulat és vidámság jellemezte. Persze volt, hogy valami olyasmit csináltunk, aminek a tanárok nem örültek, és akkor egy kicsit fagyosabb volt a légkör a megszokottnál. Hatalmas köszönet a felkészítő tanároknak, akik a két osztályt szárnyuk alá véve kibírták és segítették a diákokat. A műsor összességében nagyon színvonalas és tartalmas volt. Szöveges, táncos és zenés részeket egyaránt magában foglalt.
Mivel jómagam is a fellépők közé tartozom, el tudom mondani, hogy ténylegesen hogyan zajlott a felkészülés. Az első próbákon még egészen távolságtartó volta a két osztály egymással, majd szépen lassan megbarátkoztunk. Az elején még nagyon szétszórtak voltunk, de fokozatosan beleszoktunk a próbákba és az ottani körülményekbe.
Nekem mondhatni egyszerű feladatom volt, mivel a műsornak csak a legelején kellett verset mondanom, és még egyszer énekelnem a rögtönzött kis „kórusban”, ami vállalkozó szellemű nyolc- és hetedikes lányokból állt. Emellett még beletartoztam a „tömeg” szerepébe. Bár a tömegnek sem volt olyan egyszerű dolga. Viszonylag kis helyen kellet egyszerre mozognia a két osztálynak, és észben kellet tartania, hogy mikor, hol kell lenni, és ott mit kell csinálni.
Egy-két szereplőt meg is kérdeztem, hogy mit gondolnak a műsorról.
A kérdést körülbelül így tettem fel: Mit gondolsz, hogyan sikerült a március 15-ei műsor, és mi volt benne a szereped?

Óvári Márton, 8.N
Őszintén szólva nehéz volt, és stresszes. Nehéz volt, mert kaptam egy nagyobb szerepet sok szöveggel. Stresszes volt, mert a városi műsoron is mi szerepeltünk. Mind a három fellépésen voltak hibák.  Az első még körülbelül „oké” volt, csak annyi, hogy elsiettük a jeleneteket és a szövegeinket, és nem csak én, ami nagy szó. A második mindaddig rendben volt, míg a 10.-esek össze nem törtek egy ládát a színfalak mögött. A harmadik meg maga volt a rémálom. Nekem be kell vallanom lámpalázam van, és ennek ellenére elvállaltam, hogy én konferálom fel az egész műsort, amit egy kicsit elhadartam. Ezen kívül nagyobb problémák nem voltak.

Kriszl Dorina, 8.N
Szerintem szuper volt. A kettő osztály úgy-ahogy, de megtalálta a közös hangot, és nem harcoltunk egymással, tudtunk együtt dolgozni, és ez óriási élmény volt. Nem volt nagy szerepem, először csak egy hang voltam a tömegből, majd a táncban vettem részt.

Szabó Kendra Lara, 7.N
Szerintem a március 15-ei műsor jól sikerült. A próbák kissé komolytalanul zajlottak, de az összkép jó lett, és sok munka volt benne. Külön jó, hogy mindenki kapott szerepet. Én énekeltem és klarinéton nyújtottam zenei aláfestést a vetítésnek, valamint kísértem a Himnuszt.

Besenyei Rafael Károly 7.N
Vasvári voltam. Jól sikerültek az előadások, mindenki hozzáillő szerepet kapott és meg is tanulta, de talán egy kicsit kevés volt a próba, mert délelőtt még egy kicsit hibáztunk.

Máté Szelina, 7.N