Dalban mondom el - WELLHELLO


 

 

 



1A Wellhello  magyar zenekart a híres rapper, Flour Tomi és a dalszerző Diaz alkotja. Befutásukat a „Rakpart” című számuknak köszönhetik, ami rögvest a slágerlisták élére került, valamint a tizenévesek körében is igen népszerű lett. Első albumuk nagy sikert aratott, amikor 2015. márciusában megjelent, ennek hatására száz állomásból álló turnéra indultak az ország minden területén Elnöki Tour néven.

Fluor Tomi
1Fluor Tomi, rendes nevén Karácson Tamás egy híres rapper és médiaszemélyiség. Kiskorában is vonzotta a zene világa. A kezdetek eleinte nehezek voltak, nagy áttörése 2004-ben volt, amikor a Hősök egyik tagját felkereste, később pedig az Animal Cannibals tehetségkutatójába jelentkezett, a Mikrofon Mániába, ahol több mc-t is legyőzött 16 évesen. Karriere 2010-től kezdett fellendülni a Mizu című dal miatt, majd később egyre több slágert írt, amik általában rap, hip-hop és dzsessz elemeiből tevődtek össze. Jelenleg a Wellhello tagja Diazzal, és a kettőjük együttműködésével robbant be ismét a slágerlista élére.


 

Diaz
1Csöndör László „Diaz” dalszerzőként játszik fontos szerepet a zene világában. Gyerekkorától kezdve eltökélt célja volt, hogy a zenével foglalkozhasson. 2001-ben kezdte komolyabban megragadni a téma, majd a hip-hop. Nem sokkal később a Rhyme Project-tel piacra dobták a Fénysebesség albumukat. 2011 jelentette számára a mérföldkövet, ugyanis a Hősök számára írt számát a legjobb magyar hip-hop számnak találták: kis idő elteltével egyre befutottabbá vált, a Halott Pénzzel is működött együtt, majd Fluor Tomival egyre aktívabban kezdtek dolgozni, míg végül a Wellhello meg nem alakult.

 

 

Ha tudnám, hány szerelmet bír még el a rakpart
https://www.youtube.com/watch?v=KoViCHyvZLk

Soós Orsolya 10.b