A szélenergia

 

 

 

    A szélenergia megújuló energiafajta, amelynek termelése környezetvédelmi és költségelőnyei miatt rohamos ütemben nő a világban, főleg Európában.
Az emberiség régóta használja a szelet. Legelőször a hajókon, majd később a szélmalmokon, működtetésénél használták fel ezt a megújuló energiaforrást. Az első ipari forradalom idején, a gőzgép feltalálásával visszaesett a szélenergia felhasználása is. Napjainkban a szélenergia hasznosítása a világban ujjá született.1
A szélenergia legnagyobb előnye az, hogy ingyenesen, és hogy bárkinek elérhető, mert egy ház tetején elhelyezett néhány méter magas szélturbinával hasznosítható a szél mozgásának energiája. További fontos előnyként említhető meg, hogy ez az energia folyamatosan megújul a természetben, azaz folyamatosan használható. Ez az energia pedig környezetbarát, mivel ez a természetben termelődik úgy, hogy nem károsítja azt. Mindemellett szintén fontos előnyös tulajdonság, hogy a szélenergiát hasznosító berendezések problémamentesen üzemelnek hosszú időn keresztül, így hosszú távon megtérül.
2
A szélenergia forrása a nap. A szél úgy keletkezik, hogy a Földet forgása következtében egyenetlenül éri a Nap hője. A földfelszínt érő napsugárzás az egyes területeket eltérő mértékben melegíti fel. A felszálló meleg levegő helyébe hidegebb, sűrűbb levegő áramlik. A szélenergia tehát egy napenergiának egy fajtája.. A szél a levegő földfelszínhez viszonyított mozgása, a légkörben kialakuló nyomáskülönbségek hatására jön létre. A légkör legalsó részét troposzférának nevezzük, amely a földfelszíntől az általában látható, legmagasabb felhőkig terjed. Az itt végbemenő légmozgást tehát a Nap sugárzó energiája hozza létre. A szél olyan szabad és megújítható energia, ami teljesen tiszta, nem szennyezi a környezetet, nem jár üvegház hatású gázok kibocsátásával (pl. Szén-dioxid), hulladékot nem termel, és mindaddig megújul, amíg a Nap sugároz.

Boda Csanád 11.b.


Kép forrása.:http://www.diverziti.hu/2659/a-szelenergia-koltsegei-versenyeznek-a-foldgazeval/
http://ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&plugin=

1&language=en&pcode=ten00081