Egy nagyon jó ismerősöm Kovászna megyéből így számolt be körülményeikről:
„A magyarországi életszínvonalhoz viszonyítva az 1990-es évekig nem volt könnyű sorsa a székely embernek Erdélyben. Mivel a magyarság kisebbségként volt jelen Romániában. Egy kicsit föllélegezhettünk, amikor megalakult a román parlamentben az RMDSZ ( Romániai Magyar Demokrata Szövetség). Megkaptuk az emberi jogot. 1990 előtt nagyon nehéz volt a megélhetés, mivel üresek voltak az üzletek, minden család személyenként kartellát (fejadagot) kapott, és az alapján meg volt állapítva, hogy melyik élelmiszerből mekkora adagot kaphatnak, 1 hétre vagy 1 hónapra. Ebből sajnos nagyon sok ember éhezett.
A falusi embernek a rendszerváltás előtt minden terményből és állatból adóznia kellett. A falusi ember nagyon meg volt szigorítva az állatállomány felől, nem lehetett levágni az állatokat. Összeírták, hogy miből mennyi van, a feketevágások elkerülése érdekében. Disznót, borjút nem szabadott vágni. A szárnyas állatokat is összeírták, és az adót tojásban kellett kifizetni. Kovászna, Hargita megyékben még a mai napig is a földekkel és az állatállománnyal foglalkoznak, mivel hegyvidék. Az állatokat, kecskét, bárányt kihajtják a legelőkre. Fent a hegyekben készítik tejből a sajtot, túrót, ordát (sajtféleség), és személyenként megszabják, hogy ebből is kinek mennyi jár. Mivel az RMDSZ támogatja a falusi népet, így könnyebb lett az emberek helyzete.
1999-ben jöttem Magyarországra. Itt végre egy kicsit fellélegezhettem. Itt egész más volt a fogadtatás, és könnyebb volt, mivel ez az anyaország, és a magyar nyelvet akadálytalanul beszélhettem. Mivel kint Romániában a magyar nyelvet nem beszélhettem nyilvános helyen. Az alsó tagozatot még magyar nyelven tanultam, de románul is kellett tudni, mivel máskülönben nem mehettem volna tovább szakiskolába. A román kötelező nyelv volt. Én úgy kerültem ide, hogy Romániában egy magyar cég munkásokat toborozott. "